Fodor József több mint húsz esztendeje Osli polgármestere, de a Molnár Elektronikai Kft.kábelrendszeréhez nemrég csatlakozott település első embere bemutatkozott azok kedvéért, akik esetleg még nem hallottak tevékenységéről. A falu tősgyökeres lakója a kőműves szakmában kezdett, de nősülése után biztosabbnak érezte a család fenntartását, ha magánúton folytatja a munkát. A mestervizsgát követően egyéni vállalkozó lett, és az építkezések alkalmával még alaposabban megismerte a helyiek gondolkodását.
Fodor József életében a rendszerváltáskor következett be a fordulat, ugyanis felkérték, hogy legyen a település vezetője. Miután a lakosságtól megkapta a többségi bizalmat, megkezdte a közéleti tevékenységet. Az 1.100-nál is több lakót számláló Osli már akkoriban is rendezett falu volt: vezetékes vízzel és aránylag jó állapotú járdákkal rendelkeztek. A két csoporttal működő óvoda mellett 150 nebuló járt az iskolába, de mivel náluk is csökkent a gyermeklétszám, előbbi intézmény már csak egy csoporttal számol, a felsősök pedig átkerültek a Kapuvár Térségi Általános Iskolához.
Polgármesterségének kezdetén az emberek elsősorban az utak felújítását várták tőle. Fodor József meggyőzte a helyieket, hogy amíg a közművek ki nem épülnek, nem szabad aszfaltos útra költeni. Így történt, hogy Osliban fejezték be a környék első szennyvízcsatornáját, mely azóta is kifogástalanul betölti funkcióját. 1992-ben elkészült a korábbi kábeltévé-rendszer, mely közvetítette a kulturális egyesület által szervezett programokat. A vezetékes gáz jó tíz éve működik Osliban, ahol minden portáról rácsatlakozhatnak. Osli legújabb utcájában kedvezményes áron kínálták a telkeket, ezért közel harminc új házat építettek a fiatal családosok. Az elvándorlás nem jellemző, sőt, több külföldi is felfedezte magának a dinamikusan fejlődő községet. A modern kor meghaladta a húsz éve épült, elavult kábeltévé-hálózatot, melyet egyre többen lemondtak a faluban. Helyette a Molnár Elektronikai Kft.korszerű, csillagpontos technikával készült rendszerére csatlakoztak rá, így a lakosság igényei szerint választhatnak a szolgáltató által kínált, telefonnal és internettel bővített csomagokból. Eljárt az idő a művelődési ház felett is, ezért többfunkciós épületre alakították át, kibővítve egy tornacsarnokkal. Utóbbinak sokan örülnek, mert még télen is hódolhatnak sportszenvedélyüknek.
Osliban ragaszkodnak a civilekhez, hiszen az egyesületek által lehet leginkább a fiatalokat helyben tartani. Több mint százhúsz éve működik az önkéntes tűzoltó egyesület, ahova szívesen járnak a fiatalok, de ugyanilyen látogatott a sportklub is. Néhány éve alakult a Vadgesztenye Nyugdíjasklub, melynek tagjai hűen ápolják a hagyományokat. Az idősebbeket minden évben ősszel köszöntik fel, melynek alkalmából bensőséges programokat szerveznek. A település életét színesíti a falunap, valamint a Rába-menti Agrárnapok.
Fodor József némileg hadilábon áll a tervekkel, mert az élet arra tanította, hogy mindig a biztosat kell megragadni. A falu megújításának ötletét azért ő is dédelgette magában. Nyertes pályázatból idén sétálóút épül a templom környékén, ugyanitt fásítani fognak, de megoldódik a vízelvezetés problémája is, ezenkívül teljes felújítást kap a búcsúi miséknek helyet adó kálvária. A sportpályánál kerékpáros pihenőt hoznak létre, ahol az infrastrukturális feltételek már adottak. A projekt befejezése 2012.május 5-ig várható.
A 64 éves polgármester szerint sikereiket az önkormányzat jó hozzáállásának is köszönhetik. – Mindig azon voltunk, hogy amit lehet, a faluért tegyük. Ehhez hozzájárul, hogy nagyon szorgalmas a lakosságunk.
Beküldés dátuma: 2012. 01. 25.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.