Összeköti őket Széchenyi szellemisége

Hétévente adják át egymásnak a stafétabotot a megyében működő, Széchenyi nevét felvett iskolák, hogy megszervezzék nagyszabású találkozójukat. Az idei esztendő különlegessége, hogy szeptemberben a „legnagyobb magyar” születésének 225. évfordulóját ünnepeljük országszerte.

Utoljára 2009-ben tartották Kapuváron a megyei Széchenyi iskolák találkozóját, ezért nagyon örültek annak, hogy ismét az övék lett a házigazdai szerep. A rangos esemény előkészületei már két hónappal korábban megkezdődtek – mondta Horváth László. A Kapuvár Térségi Általános Iskola igazgatója hozzátette: A rendezvényt április 8-án, Széchenyi István halálának napján tartották meg.
A Széchenyi iskola arra törekszik, hogy a gyerekek ismerjék meg a történelmi személy egykori munkásságát, ezért minden évben ellátogatnak azokra a helyekre, amelyek Széchenyi nevéhez köthetőek.
– A találkozók jelentősége, hogy megismerjük egymást, valamint újraépítsük az egy esztendő alatt megkopott kapcsolatokat – mondta Kemenesi Ágoston, a csornai iskola intézményegység-vezetője.
Jövőre Gönyűn fognak találkozni a Széchenyi nevét büszkén viselő oktatási intézmények tanulói és tanárai.

Beküldés dátuma: 2016. 04. 19.

Kapcsolódó hírek

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.