A zökkenőmentes együttműködés titka, hogy tiszteletben tartják a másik egyéniségét - vallja a kapuvári vegyeskar két vezetője, akik vita nélkül végzik a dolgukat, s nem is akárhogyan.
A Titz Ildikó és Lukovits Györgyi páros 2007 óta dolgozik együtt a kapuvári Haydn Vegyeskar Egyesületben. A kezdetekben Buza Béla karnagy vezetésével működő kórus évről évre egyre színvonalasabb előadásaival hívja fel magára a figyelmet.
– Igyekszünk egyenlően elosztani a terheket, mindenben próbálunk közös nevezőre jutni – mondta Lukovits Györgyi. Ildikó szerint a kórus „vevő” minden ötletükre és elfogadják, hogy két vezetőjük van. A jó szándékú véleménynyilvánítással egyiküknek sincs problémája, ezért a két különböző egyéniségű, a civil életben évtizedek óta baráti kapcsolatot ápoló karnagy közt sosem alakul ki komolyabb nézeteltérés.
Legutóbb a kétórás karácsonyi koncert jelentett komoly felkészülést a csapatnak. A kórus péntekenként tartja a próbákat, de a jelentősebb bemutatók előtt ennél többet is gyakorolnak. El kellett dönteniük, hogy milyen komoly- és könnyűzenei darabok kerüljenek a repertoárba. Minden alkalommal beiktatnak olyan kihívást jelentő, újdonság erejével ható kórusműveket is, amelyeket a szívesen elénekelnek. A karnagyok szakmai tapasztalatának és kiterjedt kapcsolatainak köszönhetően évről évre olyan közismert, Kapuvárról elszármazott vendég előadókat, egykori tanítványokat hívnak meg, akik emelik a műsorok színvonalát. Kajos Zsuzsanna és családja élő zenével egészíti ki második esztendeje a Haydn Vegyeskar fellépését. Kóródi Sándor szintetizátorral kíséri a csapatot, ezenkívül Kozák Dániel csatlakozott az együtteshez. Műsoraikat úgy állítják össze, hogy a fiatalok és az idősek egyaránt jól szórakozzanak. A Szent Anna templomban megvalósuló állandó programjaikon, valamint a KALOT hangversenyeken Bognár Dávid énekével, orgonamuzsikájával támogatja a kórus munkáját.
– Kapuváron nagyon sokszínű a művészeti élet. A zene és a szeretet összekapcsolja az embereket. A muzsika segítségével szárnyal az öröm. Egy város életében nagyon fontos, hogy az emberek ünnepek előtt megnyugodjanak és feltöltődjenek. Nekünk meg öröm, hogy adhatunk – fogalmazott Titz Ildikó és Lukovits Györgyi.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.