A Beled központjában lévő, TOP-os pályázati pénzből felújított tér elsősorban termelői piacként fog működni, de más szempontból is szeretnék kihasználni a hely kedvező adottságait. A város jegyzőjétől megtudtuk, hogy a piaci árusítás szeptember 3-án kezdődik.
Beled nemrég elkészült termelői piacának már az induláskor többféle szerepet szántak, hisz azon a helyen szeretnék megtartani a nagyobb közösségi rendezvényeiket is.
A helyi termelői piacok elsődleges célja, hogy a kis- és őstermelők által előállított termékeket, friss élelmiszereket el tudják juttatni a fogyasztókhoz.
– Reményeink szerint szeptember 3-án indul be a termelői piac. A pályázatban vállaltuk, hogy öt évig fenntartjuk a piacot – mondta dr. Gál László, aki abban bízik, hogy még ennél tovább is ki fogja szolgálni a helyiek igényeit. Az árusítóhely heti két alkalommal, kedden és szombaton reggel hattól déli tizenkét óráig lenne nyitva.
– A piac működésének törvényi feltételei teljes egészében biztosítottak – tette hozzá a jegyző, majd így folytatta: Az önkormányzat rendelkezik a szükséges dokumentumokkal, megalkotta a helyi termelői piac működéséről szóló rendeletét és házirendjét, továbbá Kapuvár jegyzője már ki is adta az erről szóló igazolást. A szakhatóságok által előírt tárgyi feltételek szintén biztosítottak: vezetékes víz, hulladéktároló, konténeres illemhely.
A beledi piacon ősztől a kistermelői regisztrációs számmal, illetve őstermelői igazolvánnyal rendelkező árusok kezdhetik meg tevékenységüket. Az engedélyek meglétét az önkormányzat által megbízott piacfelügyelő fogja ellenőrizni, valamint az erre szabványosított nyomtatványon rögzíti a szükséges adatokat. Hal kivételével tilalom vonatkozik az élő állatok értékesítésére, továbbá a vadon gyűjtött és termesztett gombára. Megfelelő higiéniai körülmények között árusítható lesz viszont a tőkehús, és semmi akadálya a tojás, méz, palánta, feldolgozott termékek, zöldség és gyümölcs kínálatnak.
A beledi piacon nemcsak a helyieket, hanem a térségből érkező árusokat is szívesen látnák. Az önkormányzat az első két hónapban eltekint a helypénz megfizetésétől, és a helyieknek később is ingyenes lesz az árusítás – tudtuk meg a jegyzőtől.
A termelői piac sokkal több lehetőséget kínál a háznál történő árusításnál, mert itt nagyobb eséllyel találkozik a kereslet és a kínálat – adott hangot véleményének dr. Gál László. A városházán úgy tervezik, hogy húsz-harminc őstermelőnek tudnak helyet biztosítani. Reményeik szerint, ha sikeres az indulás, ugyanolyan eredményes lesz a folytatás, ezért alaposan előkészítenek mindent szeptember 3-ára. Számítanak a kiváló minőségű termékeket árusító rábaszentmihályi mintagazdaságra, és ugyanígy a kisbaboti, rábcakapi, kisfaludi és mihályi termelőkre, de megkörnyékezik a kapuvári és a répcelaki piacon árusító gazdákat is. A termelők mellett a fogyasztókat is szeretnék értesíteni arról, hogy friss árut vásárolhatnak majd a beledi piacon.
– Szándékunk szerint a piactértől elválasztva, egy külön kavicsos részen biztosítunk lehetőséget az egyéb termékek, például ruhaneműk árusítására – mondta a jegyző. A régi piacteret nem szeretnék üzemeltetni, mert célszerűbbnek tartják, ha a vásárlók a téesz irodaház és a takarékszövetkezet közötti területen mindent megtalálnak.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.