Öten indultak neki a nagyvilágnak

Az 1931-ben született Csík László az esztendő egyik felét Magyarországon, a másik részét pedig Hollandiában tölti, ahova az 1956-os események sodorták. A Csík testvérek korán elveszítették édesanyjukat, ezért a nagynénihez kerültek. László még alig volt tíz a háború kitörésekor, és hatodik elemibe járt, amikor betoppantak a fiatal német katonák az iskolába. 1945 márciusában pedig megjelentek Csornán az oroszok, és az állandó bombázások miatt csak hébe-hóba volt tanítás. A korábban a vasútnál dolgozó édesapa és a nagybácsi fogságba esett, de a háború után  mindketten hazatértek, amit jószerével annak köszönhettek, hogy testsúlyukból sokat veszítettek, ugyanis a doktornő érdekes vizsgálati módszert alkalmazott: nem azt nézte, hogy mennyire egészségesek, hanem helyette egyszerűen megmarkolta a feneküket, és akinél úgy érezte, hogy van még rajta hús, azt “Davaj pasli!”utasítással elzavarta oroszországi robotmunkára. A család sorsa úgy alakult, hogy az özvegy édesapa újból megnősült. Csík László bátyja ‘49-ben, jó maga pedig ‘51-ben vonult be. A Balassagyarmaton raportra hívott katonát olyan bagatell dolgok miatt ítélték politikailag megbízhatatlannak, mint hogy nem osztotta meg másokkal az otthonról hozott ételt, vagy  nem volt hajlandó egymás után tizedszer is lábat mosni feljebbvalója utasítására. A történtek miatt a határőrségről áthelyezték a Kalocsán állomásozó műszakiakhoz. – Jó katona voltam, rendet tartottam és bárhova odaállíthattak, mert mindenért felelősséget vállaltam – mesélte Csík László. A kilencfős rajban három beépített pártember volt, akik minden apróságért megpróbáltak belekötni. A katonaság nem leánynevelő intézet – mondta a hajdani csornai baka, akinek ekkor már kezdett elege lenni abból, hogy akinek “piros” könyve volt, az bármit megtehetett. Mivel sejteni lehetett, hogy zavarja a fennálló rendszer, azt is megtiltották neki, hogy szabadságra menjen.
Csík Lászlóra a leszerelés után egyszerű hétköznapok vártak, és  beállt a családi gazdaságba. Úgy érezte, hogy az erőltetett téeszesítéskor neki nem sok babér terem, ezért munkát keresett. A vagongyárról azért maradt le, mert az orra előtt ment el a Győrbe induló motorvonat, így elhelyezkedett a csornai gépállomáson, ahol a forradalom kitöréséig dolgozott. Október 23-án korán reggel három rakodóval kiment a határba, hogy mielőbb behordják a cukorrépát, és a hírekben már hallották a fővárosi fejleményeket. Este a csornai laktanyában szervezkedni kezdtek az emberek: a vörös csillag leszedése és az átállás volt a téma. Miután a rendőrök leadták a fegyvereket, megalakult a nemzetőrség, mely átvette a rend fenntartását – mondta az események szemtanúja, aki látta a szovjet emlékműnél összegyűlt tömeget, és a szovjet emlékmű ledöntésében közreműködők közül több helyit ismert: Gulyás Imrét, Szilágyi Józsefet és Czinder Jánost. Három forradalmi megbízottat választottak: Farkas Antalt az értelmiségi csoportból, Szőke Tónit a téglagyárból és Csík Lászlót a gépállomás kollektívájából. A visszaemlékező Székely Sándor és Király László helyettestől kapta azt a megbízást, amely szerint el kellett távolítania a hivatalából a csornai járásban működő tanácselnököket. Kisbusszal indultak Győrbe Szigethy Attilához, akivel aztán nem sikerült a találkozó. A Bütyök becenevű alacsony emberke ott sipákolt a gépállomáson, hogy segítsenek neki, mert rálőttek, de a fegyvert viselő csornaiak azonban hazaküldték, nehogy még nagyobb baja legyen. Hencz Károly brigádvezetőnek a párt volt a mindene, de alapvetően nem mondható rosszindulatú embernek, dühében mégis beverte házának ablakait Péntek László, akit Csík úr a következővel csitított le: Ne csinálj semmit, mert itt nem mi ítélünk, majd megteszi azt más helyettünk! Interjúalanyunk Csornán egyetlen tettlegességbe fajuló cselekedetről hallott:  Németh Vince fuvaros megverte Hajtó Ferenc párttitkárt, viszont a kezdeményező is megkapta utólag a magáét. Október 25-én ki mivel tudott, menekült, és megindult a tömeg nyugatra. Csík László többször szántotta a “szűz földet” a Hanságban, ezért jól ismerte a tőzeges terepet, így ő is részt vett az emberek kimenekítésében. November 4-én, amikor bejöttek a városba az orosz tankok, senki sem használhatta a fegyverét, nehogy szétlőjék Csornát. Csík László az Áfész volt 12.számú sarki boltjánál várakozott (mostani Baka bolt). – Vigyázni kellett, mert az oroszok a legtöbbször részegek voltak, és hamar lepuffantották, ha valaki nem tetszett nekik – mondta a történetet felelevenítő forradalmár, majd hozzátette: megfordult a világ. November 9-én a volt nemzetőr a bátyjával, Éliás Istvánnal, néhai Horváth Istvánnal (becenevén Tikossal) és a szomszéd fiúval elhatározta, hogy itt hagyja az országot. Sapkából húztak sorsot, hogy hol kezdjenek új életet: egyikük Svájcba, a másik négy magyar pedig Hollandiába ment. – Én a számat nem fogtam be soha, az volt a baj, és nem bántam meg azokat a dolgokat – mondta Csík László, aki ha újból kezdhetné, megint ugyanúgy cselekedne:  fellépne az elnyomó hatalom ellen, mert nem hajlandó bedőlni a propagandának.