Oviolimpia - immár negyedszer - Ikrényben

Hét település képviseltette magát az  ovisoknak szervezett rangadón a “Rábcatorok” Kulturális és Sportközpontban. Az évek óta visszatérő programon valódi versenydrukk alakul ki a résztvevők, valamint az őket kísérő szülők között - mondta az ikrényi polgármester, aki úgy tapasztalta, hogy a pici gyermekek a felnőttekhez hasonló elszántsággal küzdenek a helyezésekért és a pontszámokért. Ikrény a mozgás különböző válfajainak ad otthont a minden igényt kielégítő sportcsarnokában: magyar-szlovák futsalválogatott mérkőzés, nemzetközi kézilabdatornája, öt kontinens részvételével megrendezett légfegyveres torna, modern tánc országos elődöntője, keleti harcművészetek bemutatója, futball stb. Pályázati pénzből kétrészes szabadtéri röplabdapályáját építettek,  melyen akár megyei mérkőzéseket is tarthatnak. Gergó András úgy tapasztalta, hogy egyre többen kocognak kedvtelésből a sportpályán és környékén, de gondoltak a gördeszkásokra is, mert az önkormányzat útjainak rendbehozatalával az ő mozgásukat is segítenék. - Ennél szerintem jobb nincsen, mert valamennyi csapattag azért jön Ikrénybe, hogy versenyezzen, és nemcsak vendégként érkezik, hanem jól érzi magát a csarnokban - fogalmazott a település vezetője.

Kara Ákos, a közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, hogy a megye szűkös anyagi helyzete ellenére is képes támogatást nyújtani az ehhez hasonló összejövetelekhez. A találkozó jó alkalom arra, hogy a különböző települések óvodái kölcsönösen ismerjék egymás tevékenységét, és a gyerekek megmutathassák képességeiket. Az alelnök a megyei önkormányzat tagjaként azt tűzte ki célul, hogy támogatja az oktató-nevelő intézmények  értékteremtő munkáját. - Egészségesek, jókedvűek lesznek a gyerekek, megtanulják a sikert, esetleg a kicsi kudarcot is elviselni - fogalmazott Kara Ákos.

Antolovics Adél volt profi kosárlabdázó az ikrényi sportcsarnok működtetésének új koncepcióját ismertette kollégánkkal. Elsődleges céljuk, hogy minél több sportrendezvényt szervezzenek a létesítményben, s ne csak a helyiek, de a tágabb kistérségből is érkezzenek ide csoportok. Élettel töltenék meg a szabvány kézilabda-pályánál is nagyobb méretű, nemzetközi rendezvények lebonyolítására alkalmas, kb. 1500 férőhelyes sportcsarnokot, s mivel közel van a megyeszékhely, várják a győrieket is. Szívesen adnak helyet a kézilabda- vagy kosármérkőzéseknek, illetve teremben játszott nagypályás labdarúgásnak. Az ügyvezető mindamellett, hogy szeretné növelni a létesítmény kihasználtságát, az egészséges életmód felé terelné a  fiatalságot. A mostani kistérségi oviolimpia után hasonló nagyságrendű versenyt terveznek az iskolásoknak, májusban pedig kétnapos röplabdatornát bonyolítanak le az intézmény falai között.

Farkasné Kovács Andrea, a Napsugár Napköziotthonos Tagóvoda vezetője arról beszélt, hogy közel száz gyermek küzdött egymással az oviolimpián. A sportágak között szerepelt egyéni és sorverseny: maratoni- és gyorsfutás, kislabdahajítás, kosárlabdadobás, valamint előre tervezett csapatfeladatok. A negyedik alkalommal megrendezett oviolimpián ügyességi és váltóversenyeken bizonyították gyorsaságukat az abdai, a börcsi, a bezi, a fehértói, a győrsövényházi, a kónyi és az ikrényi csapatok.

Beküldés dátuma: 2010. 06. 16.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.