érkezett kicsiknek. Az óvónők áldozatos munkával készítették fel a csemetéket a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő ikrényi oviolimpiára, melyre a házigazdán kívül Kóny, Abda, Bezi, Fehértó és Börcs csapata is benevezett. A rendezvényt az ikrényi önkormányzat mellett számos vállalkozó támogatta – tudtuk meg Farkasné Kovács Andrea tagóvodavezetőtől, aki úgy véli, a vidám délelőttöt kellemes emlékként őrzik meg a résztvevők.
Ikrény csapata harmadik helyen végzett a sorversenyek kategóriájában, kötélhúzásban pedig másodikak lettek. Kóny a sorversenyen bizonyult a legjobbnak, kötélhúzásban viszont az utolsó helyre szorultak. A Beziről és Fehértóról érkezett gyerekek negyedikként fejezték be a sorversenyt, kötélhúzásból eggyel előbbre végeztek. Az egyéni versenyszámokban szintén szép eredmények születtek: a fiúk közül a fehértói Herczeg Ákos, a lányok közül pedig a kónyi Dömötör Roxána volt a legjobb célbadobó. A maratoni futásban a kónyiak arattak, ugyanis mind a fiú, és mind a lány kategóriában első helyre kerültek: Szabó Imre és Dömötör Roxána bizonyult a leggyorsabbnak. Utóbbi óvodás a 20 méteres gyorsfutásban is az élre került. A bezi Deribó Dominik kislabdahajításban remekelt, míg Deribó Dorina ugyanebben a versenyszámban a dobogó második fokára állhatott fel.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.