A szervezők már három–négy játék után látták, hogy mennyire élvezik a gyerekek a beledi oviolimpiára összeállított feladatokat. A településen kevés a túlsúlyos fiatal, ami köszönhető annak is, hogy az intézmények minden lehetőséget megragadnak a mozgásra.
A helyiek, illetve a környező településekről érkező gyerekek részvételével rendezik meg Beledben a térségi oviolimpiát. Idén nyolcadszor került sor a rendezvényre. A házigazda már év elején elküldte meghívóit Répcelakra, Szilba, Kisfaludra, Mihályiba, Cirákra és Dénesfára, s végül hat csapat nevezett a versenyre, melyből kettő beledi színekben indult. Szil technikai okok miatt nem vett részt az idei megmérettetésen. A gyerekek nyolc feladatsort teljesítettek, de ebben az esztendőben vegyes csoportokat alakítottak ki a versenyzőknek, tehát kicsik és nagyok együtt küzdöttek.
– Nagy lelkesedéssel készültek a versenyre. Sajnos az óvoda helyzete ma olyan, hogy nem nagyon tudunk gyakorolni, de a hétfői főpróbát megtartottuk. Óriási élmény számukra, hogy a tornacsarnokban mozoghatnak. A versenyt játékos formában bonyolítjuk le, így szinte észre sem veszik, hogy mennyit fejlődik izomzatuk – mondta Gerencsérné Németh Erika. A Beledi Általános Művelődési Központ vezetője szerint az oviolimpia tulajdonképpen felkészülés az iskolai testnevelésre, ahol szintén játszva sportolnak a gyerekek. A szurkolók közt azok a kicsik is ott voltak, akik életkoruknál fogva még nem vesznek részt az oviolimpián, de nem baj, ha előbb szokják a tornatermi közeget és a versenyszellemet.
Gerencsérné Németh Erika megköszönte Pallag Jánosné művelődésszervező közreműködését, valamint az óvónők munkáját, hisz az ő segítő hozzáállásuk nélkül nem valósulhatott volna meg az oviolimpia.
A beledi óvoda keddi napokon játékos sportfoglalkozást tart a tornacsarnokban, ahova egyre többen jönnek. Év elején csupán tizenegy néhányan voltak, és ahogy közeledik a tanév vége, mind többen lesznek.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.