Hirdetés

Óvodások versmondóversenye Beleden

Harmadik alkalommal tarották meg a beledi kistérség körében meghirdetett szavalóversenyt, melyhez a répcelakiak is csatlakoztak.  A kisfaludiak és a cirákiak első ízben neveztek be a megmérettetésre, így összesen 37 kicsi adta elő a költeményeket.
Németh Imréné zsűrielnök szerint még ma is hatnak a versek a gyermekekre, mert a kicsik élénken reagálnak az eltérő hangulatú, rímekbe szedett sorokra. A szervezők célja azt volt a rendezvénnyel, hogy megszerettessék a gyermekekkel a szerzeményeket, és iskolás korukban is szívesen olvassák a híres szerzők köteteit, esetleg bátran jelentkezzenek a szavalóversenyekre. Ha valaki rendszeresen olvasgat ilyen alkotásokat, talán könnyebben önti szavakba érzelmeit és a lelkében megfogalmazódó gondolatokat. Németh Imréné szerint a rímekbe szedett sorok nyugtatólag hatnak az ember személyiségére, amire zaklatott világunkban nagy szükség lehet.
A kiscsoportos Horváth Dóra Fésüs Éva Sündisznócska című versével lett az első. A középsősök közül Varga Attila érte el a legjobb helyezést, ő Osvát Erzsébet Nyuszik lakomája költeményét adta elő.  A nagycsoportból Németh Nikolett szintén a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára állhatott Gazdag Erzsi Cinegeetetés című versikéjével.
Beküldés dátuma: 2011. 02. 16.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.