Pályázati dömpingre számítanak Kapuváron

A kapuvári önkormányzat határidőre megalkotta idei költségvetését, de a városvezetők továbbra sem dőlhetnek hátra, hiszen állandó
munkát adnak a pályázatok és az önerős beruházások.

– A költségvetés elfogadása után látszatra csendesebb időszak következett, különösen húsvét előtt, de attól még a háttérben nagyon komoly munka zajlott. Elsősorban a már beadott TOP-os pályázatok továbbfejlesztésével volt a hivatal elfoglalva. Minden önkormányzat várja, hogy nyilvánosságra kerüljenek a pályázati kiírások, de félő, hogy dömpingben fognak megjelenni, ezért nagy terhet jelent majd az önkormányzatoknak – fogalmazott Hámori György. A polgármester hozzáfűzte: – Kapuvár ebből a szempontból is maximálisan felkészült, és reméljük, hogy minél több pályázatot fogunk nyertesként elkönyvelni.

A város első embere elmondta, hogy sok energiát fordítanak az önerős beruházások előkészítésére is. Elmaradt adóssága az önkormányzatnak a Táncsics utcai kis beugró része, vagy ahogy a kapuváriak emlegetik, az „Axnix-köz útfelújítása.
Szintén szorgos munka folyik a polgármesteri hivatalon, vagyis magán a kastély épületen. Lassan lejár a városközpont teljes rehabilitációjára elnyert pályázat fenntartási időszaka. A városháza épületének szigetelése Hámori György szerint jól sikerült, mert megszűnt a vizesedés, de a salétrom miatt meggyengült a lábazati vakolat. A városvezető úgy gondolkodik, hogy addig kell foglalkozni a karbantartással, amíg elérhető összegből megoldható, mely ebben az esetben azt jelenti, hogy a téglafal és a lábazat közti légrést megtartva kővel borítják be az épület alját.

Kapuváron a nagy rendezvények előkészítése is megkezdődött. Hosszú folyamat eredményeként tisztult le a kép, vagyis hogy mely rendezvényeket támogatja az önkormányzat, de szívesen veszik azokat a civil kezdeményezéseket is, amelyek szintén egy-egy program megtartására vonatkoznak.
– Az év eleji böllérmáj fesztivállal mindenféle szempontból rekordot döntöttünk, ezért olyan helyszínt keresünk, ahol a jövőben nagyobb tér áll a rendelkezésre – fogalmazott a polgármester, aki azt is elmondta, hogy milyen programok voltak az elmúlt hetekben és még mi várható május végéig.
Az elmúlt esztendőkben a katasztrófavédelem és a rendőrség együtt tartotta ünnepségét Győrben, viszont ez időben is sokáig tartott és nagy tömeget mozgatott meg, ezért a két szervezet úgy döntött, idén szervezhetőbb keretek közt külön rendezik meg az éves összejövetelt. A rendőrség napja április 25-én volt a megyeszékhelyen, a katasztrófavédők pedig május 3-án Kapuváron tartották a Flórián-napot. Május végén kerül megrendezésre a gyermeknap Kapuváron. Eddig a tornacsarnok előtti téren tartották meg a vidám programot, idén viszont a városközpontba tervezik egy nagy rendezvény keretében.

A Győr felől Kapuvárra érkezők rendezett városképpel találkoznak – állapította meg Hámori György. Elég nagy a város zöld területe, ezért mindig sok munkát ad a helyieknek.
– A Kapukom munkatársai az időjárás változékonysága ellenére időben megoldják a fűnyírást és gondozzák a parkokat. A tavaszi hóesés remélhetőleg nem okozott nagy kárt a kiültetett virágokban – hangsúlyozta a városvezető, majd rátért a beruházások ismertetésére.

A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium tornatermének energetikai célú felújítása befejeződött (nyílászárók, tetőszigetelés), de további forrásokat szánnak a teljes komplexum rendbe tételére, hiszen a bejárati ajtó és az előtér kívánnivalót hagy maga után. Az állványozást követően folytatódik a kápolnafelújítás, vagyis az épület külső részének rendbe tétele. A városvezető ezzel kapcsolatban megemlítette Lieb György adományát és Radó Tamás aktivitását, aki motorja ennek a felújításnak.
– Reméljük, hogy év közepére elkészül az objektum, melyet majd augusztusban szeretnénk ünnepélyesen átadni. Természetesen folytatjuk a Berg-sír felújítását is. A két objektumnak közös avató ünnepsége lesz, de hogy pontosan mikor, egyelőre maradjon titok – tette hozzá.

Országszerte megkezdődött a tanuszodák építése és a sportcentrumok átalakítása. A tanuszoda és sportcsarnok építés mind kormányzati program keretében valósul meg. Kapuvár is szerepel azon a listán, melyen feltüntették a kormány tanuszoda programjában szereplő településeket. – Ami engem rendkívül érdekel, az az üzemeltetés. Mindig azt mondom, úgy ne hozzunk létre semmit, ha képtelenek vagyunk fenntartani. Az eltelt idő és az azóta szerzett tapasztalat nagyon nagy kincs lesz Kapuvárnak. Természetesen várjuk a megvalósulást, de nézzük meg azokat a helyeket, ahol már elkészült egy-egy ilyen komplexum – fűzte hozzá a polgármester.

Beküldés dátuma: 2017. 05. 09.

Kapcsolódó hírek

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.