A rendkívüli körülmény rendkívüli megoldásokat kíván – fogalmazott Pantelics Bence. A Castrum SC karatésának tényleg sikerült a lehető legjobbat kihoznia az online térben megrendezett Európa-bajnokságból, mert huszonegy versenyző közül neki jutott a dobogó második foka.
A karate EB-re a nyolc formagyakorlattal készülő Pantelics Bence képernyőről látta a bírókat és ellenfeleit, ami teljesen újszerű helyzetet eredményezett. A Castrum SC karatékái három héttel a verseny előtt tudták meg, hogy online módon rendezik meg a tavasszal elmaradt grúziai Európa-bajnokságot. A küzdelem kivitelezhetetlen ebben a formában, ezért kizárólag a formagyakorlatokat mutatták be – mesélte Pantelics Bence.
A teremben lévő kamera biztosította a kapcsolatot a bírók és a versenyzők között. A kapuvári karatés a technikának köszönhetően láthatta csak versenytársait. Annak különösen örült, hogy ilyen szokatlan formában is meg tudták tartani a színvonalas bajnokságot.
– Talán jobban aggódtam a technikai kapcsolatfelvétel miatt, mint azért, hogy a formagyakorlatokat helyesen és szépen hajtsam végre. Az előtte lévő három hét rövid idő volt a felkészülésre. Shihan Tóth Attila, többszörös felnőtt EB-bajnok mesterrel konzultálva gyakoroltunk a teremben édesapámmal, Pantelics Péterrel. Oda-vissza küldtük a videókat, miközben megkérdeztük, hogy min kellene még javítani – mondta Pantelics Bence, aki álmában sem gondolta volna, hogy Európa-bajnokság helyszíne lesz valamikor a kapuvári Castrum.
Az első körben egy kötelező „katá”-t mutatott be a kapuvári versenyző, akinek egy többszörös ifjúsági, junior és U22-es Európa-bajnok ukrán ellenfél jutott. Bence a 3:2-es arányú győzelme után egy román fiúval mérkőzött meg. „Kanku kata” választott formagyakorlata egyértelműen jobbnak bizonyult, majd litván ellenfelét 3 danos „katá”-val győzte le. A döntőben a többszörös felnőtt EB-bajnokkal, a mezőny szinte állandó dobogósával, Konrad Kozubowskival került szembe. A bírók sok szempontot alapján mérlegelnek: ilyen a technika, az erősség és a dinamika. Pantelics Bence a rövid felkészülési idő miatt ezt a „katá”-t nem tudta annyit gyakorolni, ezért nagyon örül annak, hogy valamennyi körülményt figyelembe véve ezüstérmet szerzett.
– Úgy gondolom, ebben az évben ez volt az utolsó bajnokság, de ha a járványügyi helyzet miatt tovább folytatódnak az online versenyek, akkor úgy érzem, hogy kötelességem készülni és készen állni a következő megmérettetésre. Továbbra is edzek, figyelve a szabályokra és saját, valamint mások egészségére, küzdünk és készülünk –osztotta meg a tévénézőkkel Pantelics Bence jövőbeni terveit.
Beküldés dátuma: 2021. 01. 01.Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.