Pápai áldással folytatja a kántori tevékenységet

Beszprémy Antalnét nemrég 80. születésnapja alkalmából köszöntötte a döri önkormányzat. A polgármester után keresztlányai, majd a volt iskolaigazgató mondta el köszöntő szavait Erzsi néninek, aki a mai napig ellátja az énekvezetői teendőit a helyi templomban, s volt idő, amikor a szomszéd település szertartásain is segített. Táncsics Jenő plébános idejében indult a győri kántorképző, ahova hetente egyszer kellett elmenni. Beszprémyné 1981-ben vehette át az oklevelét, mely hivatalosan is elismeri az egyházzenész munkáját. Mivel háztartásbeli volt, olyan munkahelyen nem dolgozott, ami miatt hátrány érte volna a templomi közreműködésért. Rábapordányban több mint tizenkét éven át töltötte be ezt a pozíciót, s miután elődje megbetegedett, mindennap részt vett a miséken. Vasárnaponként kilenckor kezdett, és ott maradt a délutáni litániára is, ezért csak a tizenhét órakor induló busszal tudott hazamenni. Ilyenkor két családhoz kapott ebédmeghívást. Erzsi néni 1962-től közreműködött a végtisztességek lebonyolításában, de 2010 óta nem vállalja a temetéseken való részvételt sem. Dörben hétköznap nincs mise, csak szombaton este és vasárnap kilenckor, de a nagyobb ünnepeket mindig megtartják a faluban. – Nemcsak mi fogyunk, hanem lassan a papok is – mondta az ünnepelt, aki olyan sok Szűz Anyáról szóló éneket tanult meg, hogy ennyire manapság nincs is szükség. Az Ó, Mária, Isten anyja kezdetű dalt, illetve annak dallamára írt szöveget esküvőkön is elő szokta adni, csak egy a baj, hogy kevés az ilyen alkalom. Beszprémy Antalné Márton atyával megbeszélte, hogy amíg ereje engedi, nem hagyja abba az éneklést.
Beküldés dátuma: 2011. 12. 14.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.