Az amatőr beledi festő sokféle technikát kipróbált: kezdte az akvarellel, majd váltott az akrilre, ami után tesztelte a pasztell és olajfestéket. A témák közt is variál, attól függően, hogy milyen hangulatban van. Az év felét Beledben, a többi hónapot pedig Vonyarcvashegyen tölti, így nagy hatással vann rá a Balaton, illetve az ottani alkotótábor is.
Papp Márta Ilona a boldog gyermekkort követően a kapuvári gimnáziumban érettségizett. Festészettel kapcsolatos első kellemes benyomásait még ezt megelőzően a beledi általános iskola felső tagozatán szerezte. Középfokú tanulmányainak befejezése után elhelyezkedett a községházán. A több mint harminc éves pályafutása során különböző tanfolyamokra járt és elvégezte az államigazgatási főiskolát. A munka és a gyermeknevelés mellett idősödő szüleiről is gondoskodott, ezért ebben az időszakban fel sem merült benne, hogy hobbijának, a festészetnek éljen.
A család vonyarcvashegyi háza szomszédságában lakott egy amatőr festő, aki átadta a Balaton Art művészeti csoport őszi közgyűlésére szóló meghívóját Papp Márta Ilonának. Az acsalagi születésű néhai dr. Nagy Miklós iránymutatásával és biztatására kezdte el a festészetet. Sok hasznos tapasztalatot szerzett a sarródi nyári alkotótáborban is.
Járva a határt a Rábaközben, lefotózza a tájat, és benyomásait összegezve megfesti a látottakat. Sokszor zenehallgatás közben jön meg számára az ihlet, ilyenkor előzetes tervek nélkül álmodja vászonra expresszív, színekben gazdag képeit.
Az alkotó 2013-ban önálló tárlattal mutatkozott be a beledi pünkösdi fesztivál közönségének. A következő esztendőkben Vonyarcvashegyen és Kőszegen állította ki festményeit. 2008 óta vesz részt csoportos kiállításokon hazánk különböző településein.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.