Pappné Kovács Piroska negyven évet töltött szép hivatásában

Pappné Kovács Piroska negyven évvel ezelőtt megszeppent gyerekekkel találkozott minden év szeptemberében, és ehhez képest ma sokkal öntudatosabb, bátrabbak és nyitottabbak a nebulók. A nyugdíjba vonult pedagógus negyven éves pályafutásáról beszélt.

Pappné Kovács Piroska szülei nem tehették meg fiatal korukban, hogy képezzék magukat, ezért gyermekeiket mindig arra biztatták, hogy tanuljanak sokat. Úgy gondolták, történjen bármi az életük során, a tudás olyan örök értéket képvisel, amit nem vehet el tőlük senki sem.
A kapuvári pedagógust a közösségi szellem már egészen kicsi korában megérintette. Egy éves korától már bölcsődébe, majd óvodába járt. Kisgyermekként nagy hatással voltak rá az akkori 2. számú általános iskolában tanító pedagógusok. Amikor a pályaválasztásra került sor, osztályfőnöke javaslatára a kapuvári gimnáziumot választotta, ahol megfelelő alapokat kapott főiskolai tanulmányaihoz, mivel már akkor tudta, hogy pedagógus szeretne lenni. Középiskolai évei alatt sem szakadt meg a kapcsolata egykori intézményével, mert ifivezetőként részt vett az általános iskolások közösségi életének szervezésében. A győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola elvégzése után egykori kapuvári iskolájában helyezkedett el.

Akkoriban nagy dolog volt, hogy 21 évesen osztályfőnöke lett a negyven fős negyedikes osztálynak – mesélte Pappné Kovács Piroska. A frissen végzett pedagógus 1984 szeptemberében a gartai tagiskolában kezdte meg a tanítást.
A pedagógus szerint rengeteget változott a gyerekek magatartása, lelki világa az elmúlt negyven év alatt. Ma sokkal tájékozottabbak a nagyvilágban történt eseményekről, köszönhetően talán az internet térnyerésének. Ezzel ellentétben kevésbé találják meg a helyüket az egyszerűbb dolgokban, a hétköznapokban.
A pedagógus pályája végén ismét hasonló korú gyerekekkel foglalkozott, mint amikor először lépett a katedrára, ezért még élesebben érezte, hogy az évtizedek alatt milyen változásokon mentek keresztül az egyes generációk. A diákok ma könnyen elsajátítják a számítógép használatát, sőt a negyedikesek már kisebbfajta beszámolókat készítenek a digitális technológia segítségével. A negyedikesek közeledve a felső tagozathoz, már sokkal jobban szeretnék megmutatni egyéni képességeiket, azt, hogy miben jobbak, többek a társaiknál.
–Büszke vagyok minden tanítványomra – fogalmazott Pappné Kovács Piroska, aki szerint a közösségi felületek ma szinte tálcán kínálják annak lehetőségét, hogy a pedagógus nyomon kövesse egykori diákjainak életútját, szakmai pályafutását. A pedagógus örül a szép sporteredmények láttán, de annak is, ha későbbi iskolájukban jól veszik az akadályokat és hozzák azt a szintet, amit az egykori tanáruk megszokott tőlük.

– Büszkeséggel tölt el, ha szép családot, jó körülményeket látok, ha úgy érzem, hogy hasznosan töltik az idejüket és jó irányba terelgetik gyermekeiket is. Büszke vagyok minden olyan tanítványomra, aki megállja a helyét az életben, függetlenül attól, hogy jó szobafestő, gyári munkás vagy akár orvos lett belőle. Könnyet csal a szemembe, ha pedagógusként látom viszont tanítványaimat, és szerencsére erre is van nagyon sok példa. Vannak közöttük óvónők, tanítónők, fejlesztőpedagógusok, pszichológusok. A Széchenyi iskola épülete teremtett arra lehetőséget, hogy többükkel egy épületbe dolgozzak és napi szinten találkozzak velük – mondta a pedagógus. Megtiszteltetés számára, ha egykori diákjai arra kérik, hogy vállalja el gyermekeik tanítását, mivel érzelmileg is kötődtek hozzá és ezt szeretnék átadni gyermekeiknek is. Felemelő érzés volt, amikor volt osztálytársai gyermekeit taníthatta.

Pappné Kovács Piroska nyugdíjas éveit a családjának szeretne szánni. A két fiút felnevelő édesanya szerint gyerekei sokszor úgy érezhették, hogy számára első az iskola, ezért most minden erejével a szeretteivel, kis unokájával és az idős szülőkkel kíván foglalkozni.