A beledi horgászegyesület tagjai nyolchektáros vízterületnél hódolhatnak szenvedélyüknek. A civil szervezet tulajdonában lévő, elválasztó sáv mentén megkülönböztethető Fás és Báger tavon kívül, év végéig érvényesítették a halászati jogot a 86-os főútvonal mellett elhelyezkedő Nyilasi tóra.
A 1980-ban alakult Beledi Előre Horgászegyesület gazdasági vezetője nyolc éve tölti be tisztségét. A civil szervezethez csatlakozott tagok száma azóta többszörösére nőtt. A horgászok a kezdetektől fogva magukénak érezték a természeti szépségekben bővelkedő egykori bányatavakat, ezért ahogy tehették, mindig óvták környezetüket. A természetes vízhozammal rendelkező tavaknak a Kis-Rába adja meg igazi hangulatát. A nádas mellé fákat ültettek, és a maga nemében egyedülállónak számító bambuszerdő fogadja a látogatókat, tavasszal és ősszel pedig őshonos halakkal árasztják el a tavakat. A közel 80 mázsa halállományon belül a ragadozó fajok is megtalálhatóak. A süllő és a csuka ivadékok biztosítják az utánpótlást. A beledi tavakban kapitális méretű harcsák is találhatóak; az eddigi rekord egy 89,2 kg-os szürke harcsa, de nem ritka a 100 kg-os kopoltyús sem.
– Nagy szeretettel várjuk az ide látogató sporthorgász barátainkat. Kérjük, hogy ezután is jöjjenek a tavakhoz, hisz a természeti szépségen túl horgász szerencse is kísérheti napjaikat – mondta Németh Sándor.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.