tizenegy környező község boltjait, vendéglátó- és felvásárlóegységeit magában foglaló – Kónyi Földműves Szövetkezetnél (későbbi ÁFÉSZ-nál)helyezkedett el, ahol végigjárta a teljes szamárlétrát a kiskereskedelemtől a vendéglátásig, a felvásárlástól a szállítmányozásig bezárólag. A sorkatonai szolgálatból őrmesterként leszerelő 24 éves fiatalembert a cég kereskedelmi vezetőjének nevezték ki. Munkahelyének szervezettségénél és méreténél fogva sem akadt konkurenciája, de a tanácsok (mai nevén önkormányzatok)minden lépésüket számon kérték. Úgy kellett tevékenykedniük, hogy nyereséget termeljenek, de a tagságnak is jusson valami, s mindemellett fejlődjön a cég. Az 1983 óta szövetkezeti elnökként irányító Perlaki József szervezetéhez a működési körzet szerint több mint nyolcezer ember tartozott. Arra sem sajnálták az időt, hogy több napot eltöltsenek a községekben, és egyenként elmagyarázzák a kétkedő tagoknak a szövetkezet gazdálkodását.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.