Posztumusz elismerések a falu ünnepén

A falunapokon a szűkös anyagi keretek miatt lehetetlen évente előrukkolni egy-egy nagyszabású rendezvénnyel, de ha elsőre apróságnak tűnik is, azért minden község igyekszik valamilyen egyedi, csak rá jellemző sajátosságot bemutatni. Bogyoszlón eddig összesen három díszpolgári oklevelet adományoztak: Király Iván természettudósnak, Bankó Károly és Kóbor Antal pedagógusoknak. Folytatva a hagyományt, a falunapon két újabb posztumusz elismerést adtak át a rokonoknak. - Nagyon sokat tettek azért, hogy Bogyoszló bekerüljön hazánk kultúrtörténetébe - mondta Sebestyén Katalin polgármester -, majd sorolta a neveket. Kiss Ernő fafaragó, a Népművészet Mestere kitüntető cím tulajdonosa már nem érhette meg a felemelő pillanatokat, ezért lányai vették át az oklevelet. Budapestről érkezett az ünnepségre Áder István népi iparművész testvére, hogy az elhunyt fivér helyett fogadja  a falu elismerését. A falu legidősebb polgárait is köszöntötték: Mátics Györgyné, Ilonka néni a nyolcvanon  túl is aktívan él, és hasznossá teszi magát családjában. Csonka Károly az első hívó szóra megjelenik a közösségi rendezvényeken, és a nyugdíjasklub tagjaként segíti a szervezést, ezenkívül gondját viseli a templomnak. Vörös Bernadett  édesapja révén kötődik Bogyoszlóhoz, ezért virágkompozíciót varázsolt a rendhagyó alkalomra. A helyi vállalkozók önzetlenül nyújtottak technikai segítséget a falunap megrendezéséhez, de a civil szervezeteket sem kellett noszogatni, jöttek maguktól.

Egymást követték a fellépők a színpadon, ahol mindenki megmutatta amit tud és gyakorolt: a fiatalok a tánc különböző műfajaiban remekeltek. A színes forgatag után Bogyoszló testvértelepülésének, Felsővámosnak üdvözletét hozta el Dosztig Pál, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csemadok) alapszervezetének elnöke. Mint mondta, a szlovák település polgármestere sajnos nem tudott személyesen megjelenni, mert az elárasztott térségben teljesít szolgálatot. A Csemadok női énekcsoportja a Kárpát-medencében időszerűvé vált történelmi dalait adta elő.

Kiss Edit, a posztumusz díjjal elismert fafaragó leánya félreérthetetlenül fogalmazott: köszönet a polgármesternek, mert nélküle a falu halott lenne, ezért szurkolnak az újabb megválasztásához. Császárné Kiss Mária meghatódottan beszélt arról, hogy a rábaközi községben milyen tisztelettel ápolják édesapjuk emlékét. Kiss Ernőnek öt gyermeke született, de ma már csak ők ketten élnek. Elhunyt nővérük hordozott magában némi örökölt tehetséget, aki szívesen faragott az édesapával és gyönyörűen kézimunkázott. Edit és Mária örömmel beszéltek azokról az időkről, amikor a népművész apa szakkörön adta át mesterségét a tudásra éhes ifjoncoknak. Kiss Ernőt megviselte a kétéves hadifogság, de új erőre kapva belevetette magát a fafaragásba. Az idősebb nővér fájlalja, hogy a valamikori 2000-es községben ma már csak 600-an élnek, s szerinte ennek egyik oka a munkalehetőség hiánya. Mindezek ellenére nagyon vidám az élet a faluban, ahol dalos kedvűek az emberek.

Áder László testvére sokoldalú tevékenységét méltatta: játszi könnyedséggel kísérletezett az őt érdeklő anyagokkal, de otthonos volt a zenében is. Nyughatatlan, dacos ember lévén mégsem fejlesztette tökélyre műveit, mert máris valami újba kezdett. Áder István öccse szerint tehetségét és művészi hajlamait iskolában kellett volna továbbfejlesztenie.