Hirdetés

Pro Urbe díjat kapott a Kapuvári Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület

A helyi nyugdíjasklub tagjai kapuvári népviseletben járják az országot, öregbítve ezzel a település hírnevét. Az idősek rendezvényeken és versenyeken vesznek részt, ahonnét előkelő helyezésekkel térnek vissza Kapuvárra.

Hámori György eloszlatott egy közhiedelmet: a nyugdíjasklubba nemcsak pihengetni járnak az emberek. Azontúl, hogy a művelődési ház klubhelyisége szinte második otthona lett az egyedülálló időseknek, a tagok rengeteg hasznos programot szerveznek. A nyugdíjasok megértő közösségben oszthatják meg örömeiket, bánataikat egymással.
Különleges ünnepségre került sor nemrég a kapuvári művelődési házban, ahol a város nyugdíjasai igencsak kitettek magukért. 25 éves jubileumát ünnepelte az „Életet az éveknek” Országos Szövetség, de a helyieknek még szívet melengetőbb, hogy 50 esztendeje alakult a Kapuvári Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület. A megyéből 35 társklub képviselője vett részt a rendezvényen, amelyen dr. Nagy István államtitkár és Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő személyesen köszöntötte az egybegyűlteket.
Hámori György nem tudott elfogultság nélkül beszélni az idősekről, akik korukat meghazudtoló életigenléssel töltik a klubban a mindennapokat és készülnek a rendezvényekre.
A polgármester felterjesztésére a kapuvári képviselő-testület egyhangúlag döntött úgy, hogy a legmagasabb városi díjjal ismeri el a „szépkorú” közösség tevékenységét. A „Pro Urbe Kapuvár” Díjjal a nyugdíjasok elmúlt évtizedekben végzett munkáját értékelte a település vezetősége, valamint azt, hogy sokat tettek egymásért és a városért. Az elismerés jelzi, hogy milyen fontosak az idősek Kapuvár számára.
Kiss Györgyné klubvezető elmondta, hogy nyolc dalos ajkú asszony alapította annak idején az egyesület jogelődjét. A mára hetven főnyi tagságra bővült csoport tagjai révén behálózza Kapuvár minden részét. Az idősebbeket nem zavarja, hogy a fiatalabb korosztály kevésbé érdeklődik a programjaik iránt, mert a lényeg, hogy egymás közt jól érezzék magukat – fogalmazott a klub vezetője. Hozzátette: Nem fogják elhinni, mi még sportolunk is! Az egészségmegőrzésnek nagy teret szentelünk, és fontosnak tartjuk az emberi kapcsolatok ápolását. A családban élőknek talán furcsa, de higgyék el, óriási dolog, ha a magányos ember szót válthat valakivel. Kiss Györgyné férje elvesztése óta még jobban ragaszkodik „második családjához”, vagyis a nyugdíjastársakhoz, s mint mondta, igyekszik visszaadni mindazt a jót, amit a közösségtől kapott.

Beküldés dátuma: 2014. 09. 29.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.