Dr. Veres András ünnepi szentmise keretében, ugyanakkor szokatlan körülmények között áldotta meg Kapuváron a felújított házhelyi templomot, ahova védőmaszkban érkeztek a hívek. Rendhagyó volt az esemény, mert a győri megyéspüspök nem láthatta az emberek arcát, de hangja mindenkihez eljutott.
– A mai nap jelentőségét szeretném azzal is megerősíteni, amit a mai szentírási szakaszok, illetve a mai szentmise első könyörgése kapcsán kívántam megosztani önökkel. Az első kollekta (könyörgés) így szólt: «Gyullaszd fel szívünket szereteted szent lelkével Istenünk, hogy mindig csak azt gondoljuk, ami neked kedves és hozzád méltó». A megszólaló arra biztatta a jelenlévőket, hogy gondolkozzanak el a mondat jelentésén. Mi minden történik az ember fejében, mire megszületik egy-egy cselekedet? Sokféle hatás éri mindannyiunkat, melyek aztán gondolatokat, érzéseket keltenek bennünk, végül cselekedetté válnak. Az okos, értelmes ember rájön arra, hogy meg kell szűrni a külső környezetből felénk érkező impulzusokat, különösen a manipulatív jellegű behatásokat. El akarják hitetni velünk, hogy az anyagi javak, élvezeti cikkek megszerzése, az utazások nélkül nem is lehetünk boldogok.
– Aztán észre sem vesszük, hogy időnként mennyi gyűlölet, mennyi gonosz szándék húzódik meg egy-egy ilyen cselekedet mögött, amelyek hatása eljut hozzánk. Különösen a ránk bízott gyermekek vannak kitéve az ártó hatásoknak – fogalmazott a püspök, aki szerint különösen a szülők, a nagyszülők és a pedagógusok felelőssége, hogy megvédje a kiszolgáltatott gyermekeket. Isten tanítása, az evangélium segíthet megtisztítani a hamis élményeket.
Pál apostol a galatákhoz írt levelében arra figyelmeztet, hogy a lélek gyümölcsei a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a jóság, a kedvesség és így tovább. Dr. Veres András azt javasolja az embereknek, hogy a bennük támadt gondolatokat szembesítsék ezekkel az apostoli beszédben elhangzott teóriákkal. Aki erre képes, a lélek ereje által Istenhez méltó cselekedettel fog reagálni.
A püspök a plébániai tanácsadó testületi tagokhoz szólva megjegyezte: a közösség bizalmából arra kaptak felhatalmazást, hogy segítsék a hívőket az üdvösség útján haladni, de az is a feladatuk, hogy hívják meg a környezetükben élőket is erre a szolgálatra. A feleség bátran hívja el a férjét, hogy ő is vegyen részt a templom körüli munkákban.
– Biztos vagyok benne, itt Kapuváron is vannak olyanok, akik csak arra várnak, hogy megszólítsa őket valaki: Rád is számítunk, rád is szükségünk van – mondta dr. Veres András. Hozzátette: Az se szegje a kedvüket, ha először elutasításban lesz részük, mert újra kell próbálkozni.
Ezt követően a hívek képviseletében járó plébániai tanácsadó testület letette az esküt, amely szerint világi apostolként működnek együtt lelkipásztoraikkal.

1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.