Rábakecöl környékén elterjedt volt a "makkoltatás"

A nyugalmazott iskolaigazgató kutatásait részben írásos emlékekre, másrészt az idősek elbeszéléseire alapozta. Az elmúlt hónapok során sok olyan nyugdíjast látogatott meg a faluban, akik egykor fontos szerepet töltöttek be Rábakecöl életében. A “Keczöltől Rábakecölig” címmel meghirdetett sorozat első részében a  település földrajzi elhelyezkedésével és környezeti adottságaival, valamint a  gazdasági élettel foglalkozott. Másodjára Rábakecöl egyházi életét, az ott folyó oktatást, valamint  a közművelődés alakulását ismerhetik meg az érdeklődők. A harmadik előadás pedig a falu  közigazgatási múltját tárja fel, továbbá azt, hogy milyen szolgáltatások jelentek meg azokban az időkben, és mennyire volt élénk az egyesületi élet.
Az utóbbi évtizedek rendkívüli időjárásának köszönhető, hogy jelentősen megváltozott a település környezete. Az 1800-as években a Rába mentét még összefüggő erdőségek alkották, melyek azóta eltűntek, szabad járást engedve a szélnek. Az éltető folyók előnyére szolgáltak a mezőgazdaságnak, de az átfogó mederrendezés után lecsökkent a talajvíz szintje, így a csapadékszegény években öntözni kellett.

Híresek voltak a kecöli sertések és lovak, valamint a szarvasmarha- és  juhtenyésztés.
Az uradalmakban az állattartás honosult meg, az erdőkben pedig  a tölgyfa terjedt el a leginkább, ezért jellemző volt a “makkoltatás”. A sertések a szezon nagy részében a szabadban éltek, és a fáról lehulló makkot fogyasztották, tehát a természet táplálta őket. Rábakecöl eredetileg Kapu várához tartozott, és ezekben az időkben a legnagyobb részen a rét és a legelő terült el. A takarmány- és gabonatermesztés csak később került bevezetésre, a szövetkezeti gazdálkodás megjelenésekor pedig a búza, az árpa és a takarmányozásra szánt kukorica, valamint a cukorrépa foglalta el a termőhelyek nagy részét. Utóbbi termény a cukorgyárak felszámolásával el is tűnt a környéken. A kézi és az állati munkaerőt a téeszek létrehozása után sem váltotta fel jó ideig a gép. Leghamarabb a beledi gépállomáson jelentek meg a masinák. – Meghatározó volt a segítő családtagok ereje. Az uradalomban nem nagy létszámban alkalmazták a cselédeket, ők voltak a nincstelenek. A majorokban a fizikai munkát a helyiek végezték, az irányítás pedig az ispán kezében volt. Rábakecöl jó adottságai miatt nem tartozott a nagyon szegény települések közé – mondta Eckrich Béla.