A Kapuvári Sportegyesület kézilabda szakosztályának játékosai javában megkezdték a tavaszi felkészülést a mostani szezonra. Idén kicsit nehezen indultak be, mert a városban nem találtak megfelelő tornatermet, így végül Veszkényben kötöttek ki a sportolók.
Ivánkovics József, a szakosztály egyik vezetője az utánpótlásról elmondta: Az általános iskolákban élénk a sportélet, és a térség intézményei rangos kézibajnokságokat szerveznek, de inkább a női csapatok erősítenek e szakágban. A fiúkat nehezebb meggyőzni a játék szépségéről, mert ők inkább a foci fele tendálnak. A KSE női és férfi kézilabdásai egyébként a sport terén is kiválóan kooperálnak, ráadásul gazdasági megfontolások miatt együtt is gyakorolnak. Ivánkovics József Visi Gáborral együtt nemcsak irányítja a kézilabdások előmenetelét, hanem ebben a munkában mint edző is közreműködik. Már az is megfordult a fejében, hogy a fiúkat átadja kollégájának, de a lányokat szívesen megtartja. A fizikai erőnlét megalapozására inkább nyár végéig kerül sor, télen viszont a technikai elemekre helyezik a hangsúlyt – tudtuk meg a trénertől.
Nem eléggé harciasak a kézilabdások – derült ki a beszélgetésből –, ezért a támadókkal hétről hétre gondok vannak.
A kapuvári SE kézilabdásai között védekező játékosokból nincs hiány, ellenben a gólszerzőknek meg kellene erősödniük. Mégis mire elég az eredmény? A nők jelenleg a megyei II.osztályban küzdenek, a férfiak pedig az I.osztályban. Utóbbi csapat versenyzői tavaly nem tudták megtartani bajnoki helyezésüket. Az edző szerint azért alakult így a tabella, mert az erősebbik nem mezőnyében több csapat is feljött a kapuváriak szintjére. Annyira azonos erőnlétben vannak a játékosok, hogy szinte a rangadó napján érezhető fizikai és mentális állapoton múlik a győzelem. A lányok mezőnyében egy kiemelkedő csapat található, a többi kilenc nagyjából megegyezik.
Mire lenne a leginkább szüksége a kézilabdásoknak? A válasz egyszerű: tornateremre. Labdát, cipőt, zoknit a játékosok megveszik, de ennél többre nem telik.
Beküldés dátuma: 2012. 04. 11.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
-
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.