A játszóházba a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt várták, a sportprogramok szintén megmozgatták a kicsiket és nagyokat. Az óvodások vidám műsorral, az iskolások pedig gitárbemutatóval szórakoztatták a nagyérdeműt. Ugyancsak lekötötte a látogatók figyelmét a rábapordányi nyugdíjasklub és Budai Ibolya közös népdalcsokra. Kocsis László nyugdíjas a délelőtti programokat nem látta, mivel ebéd után ballagott ki a sátrakhoz.
Patyi Dorina Mária
örömmel propagálta a diákok előadását, melynek jómaga is szereplője volt. A lány elárulta, hogy countryt, angolkeringőt, cha-cha-chat fognak táncolni, és a “Nem vagyok Dzsémsz, nem vagyok Bond” című bonbonos slágerre is mozognak. A sok ének és sok zene miatt kedveli Dorina az utóbbi számot. A kis táncos miután kifulladt a beszédtől, anyukájának passzolta volna a szólás jogát.
Falunap ide, falunap oda, Bóna Jánossal találkozva alig kerülhettük volna meg az aktuális problémát, hiszen több mint harminc éve kötődik a faluhoz, mert termelési vezetője, később elnöke volt a helyi téesznek. A mezőgazdaságot érintő témánál maradva megjegyezte: őket is érinti a szélsőséges időjárás, és a mélyebben fekvő területeken komoly
belvízkárral kell számolniuk. Egyelőre több helyen összefüggő víztenger borítja a földeket, ahol pedig előbukkant a vetett kultúra, már megmutatkoznak a sárguló, rothadó levelek, s még csak ezután jön a következő gond: ilyen körülmények között hogyan lehet betakarítani az épen maradt növényeket. A hiány nagyságát még nem lehet pontosan megmondani, de az ígéretesnek indult termés java része odaveszett. A károk enyhítése érdekében esetleg számításba jöhet a másodvetés, ugyanakkor a magas páratartalom kedvez a gombásodásnak, ami még további minőségromláshoz vezet. A mezőgazdász sokat nem tehet, mint tudomásul veszi a természet szeszélyeit, és lehetőségeihez képest megpróbálja enyhíteni, illetve helyreállítani az okozott kárt - fogalmazott Bóna János. A volt téeszelnök szívesen találkozott régi kollégáival, ismerőseivel a rábapordányi falunapon. A múlt értékeinek felidézése, jelen gondjainak megbeszélése, valamint jövőbe tekintés - címszavakban összefoglalva ennyit jelent számára a rendezvény.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.