Ragyogó külső, ízléses belső árulkodik a csornai iskola és óvoda felújításáról

Bár a gyerekek már egy ideje birtokukba vették, de nemrég ünnepélyesen is átadták a Nyugat-dunántúli Operatív program keretében felújított csornai iskolát és óvodát. Megújult külső, megszépült belső,  ünneplőbe öltözött és kameránkkal kíváncsian szembenéző, morajló gyermeksereg fogadta kollégánkat az “XXI.század óvodája és iskolája”című projektzáró rendezvényen. Az  574 millió forint összköltségű, 2009 februárjában kezdődő és 2011 elején befejeződő fejlesztéshez a csornai önkormányzat 88 millió forint önrésszel járult hozzá. A projekt keretében megújult az “A”épület külső homlokzata,  a “B” és “C”épületben pedig teljeskörű akadálymentesítéssel egybekötött felújítás valósult meg. A “B”épület tetőterében iskolaorvosi szoba, valamint olvasóterem kapott helyet, de megújult az informatikai és az idegen nyelvi oktatási rendszer is. A diákok a szünetben a kulturált vizesblokkot vehetik igénybe. Az udvarok fejlesztése sem maradt el: az alsó tagozatosoknak mozgásfejlesztő játszóelemekkel szerelték fel, a felsősöknek pedig  sportudvart építettek. Az iskola mentén 37 jármű parkolását tették lehetővé.
Az 1979-ben épült Szent István téri Bóbita Óvoda már rég nem felelt meg a kor követelményeinek, de szerencsére a szakmai megújulást a tárgyi fejlődés is követte: a beruházásnak köszönhetően tornaszoba, új csoportszoba, és uniós szabványnak megfelelő játékokkal felszerelt, balesetmentes játszóudvar lett kialakítva. Az óvodában szintén felújították a vizesblokkokat, valamint megtörtént a nyílászárók cseréje, s mindemellett beüzemelték a korszerű tálalókonyhát.
- Ahol iskola épül, ott bíznak a jövőben. Mindannyiunk élete változik meg ezzel az új oktatási épülettel - hangsúlyozta Némethné Fülöp Terézia iskolaigazgató, aki arra kérte a gyermekeket, hogy vigyázzanak környezetükre, és lehetőleg ugyanilyen tiszta és szép maradjon az iskola. Kránitzné Nagy Márta óvodavezető a külsőről a belső tartalomra irányította a figyelmet, mert mit sem ér a legmodernebb kivitelezés, a leglátványosabb épület, ha az nem a jövő generációját szolgálja.
Beküldés dátuma: 2011. 02. 09.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.