Bokányi Zsolt és dobos barátja korábban a Sárga Taxi zenekarban muzsikáltak, majd miután elfáradt a csapat, az énekes Boka és a Klikk néven új formációt hozott

létre két évvel ezelőtt. Az autentikus rock ’n’ rollt megszólaltató társaság

a stílushoz lehető legközelebb álló módon adja vissza az 1950-es évek hangulatát. – 2013-ban, a mai technikai felszerelésekkel azért meg vannak ennek a nehézségei, és bármennyire kiküszöbölnénk, a modern hangzás belefolyik a mi zenékbe is. Amennyire csak lehet, kompromisszum mentesen rock ’n’ roll zenét játszunk – mutatta be zenekarát az alapító.
Csorba Péter áll a dobok mögött, Menyhárt Mihály basszusgitározik, Tóth László István szintén a húrokat pengeti, Bokányi Zsolt pedig az énekről gondoskodik. A zenekar első CD-lemeze Rázd meg Baby címadó dallal kb. fél éve jelent meg. A csapat „első gyermekét” szívügyének tekinti, ezért a tizenegy saját szerzeménybe beleadtak apait-anyait. Bokányi Zsolt szerint aki belehallgat, nem fog csalódni. A Boka és a Klikk számára a nyár a fesztiválok jegyében zajlik, a stúdióban pedig lázasan készülnek a második albumra, mellyel év végén szeretnének előállni.
Beküldés dátuma: 2013. 07. 17.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.