Régen az egész Hanságot behálózta a kisvasút

Kapuvár polgármestere már meg sem lepődött, amikor Nagy János azzal a merész ötlettel állított be hozzá, hogy ő bizony megírná a hajdan volt kisvasút történetét. A település vezetője két szempontból is örült az elképzelésnek. Egyrészt díjazza, hogy időről időre jó tollú emberek jelennek meg az irodájában, amire az előző négy évben is volt példa bőven. A másik ok pedig az, hogy a település nagy hangsúlyt helyez a turizmusra, ami nyilván összefüggésbe hozható a városi és környéki közlekedéssel. - Ha bezzeg még meglenne az a kisvasút, milyen lehetőségeink lennének! - mondta Hámori György A kapuvári gazdasági vasút című kiadvány bemutatóján. Hosszú évek munkája gyűlt össze abban a kéziratban, amely aztán könyvvé formálódott, ráadásul a szerzőnél hitelesebb embert aligha találhattak volna, hiszen Nagy János együtt dolgozott, és nem túlzás azt állítani, hogy együtt is élt a kisvasúttal.

A reguláris szervezetnél dolgozó vasutasok fegyelmezett, öntudatos emberek voltak, akik teljesítették az elvárásokat, s mindezek nyomai a vasúttörténeti kiadványban is fellelhetőek. Nagy János még ma is el tudja mondani percre pontosan a személyvonatok menetrendjét. Az eredendően szövőipari technikus kisebb hánykódás után tért vissza Kapuvárra, és miután sikeresen elvégezte a segédtisztképzőt, a kicsiről átkerült a nagy vonatra. - A kisvasút mindig a szívem csücske maradt - tette hozzá a kötet írója. Azt is megemlítette, hogy eleinte csak saját gyönyörűségére rajzolgatta a nyomvonalakat, gyűjtötte a fotókat, de mint a legtöbb dolgot, ezt sem lehetett sokáig titokban tartani. Miután kiszivárgott kollégái körében, hogy miben mesterkedik, megjelent nála Szabó György akkori forgalmista, aki újabb fényképeket ajánlott a figyelmébe. Innentől nem volt megállás. A következő segítőkész munkatárs Prekletné Cili volt, aki szintén hozott újabb dokumentumokat, ezeket megint muszáj volt feldolgozni - mesélte a régi vasutas.
Nagy János nem volt rest, és lerajzolta a nyolc vágányos pályaudvart, valamint a teljes nyomvonalat. Sokan csodálkoznak, hogy milyen kiterjedt volt a pályaszakasz, hiszen elhaladt a petőházi cukorgyárig, majd tovább a fertőszentmiklósi nádgazdaság területére, onnan pedig a nagy vasút átrakóvágányához csatlakozott. A kisvasút a majori emberek életének részét képezte, hiszen nem voltak kiépített utak a Hanyban. Ha Kapuvártól távolodott a menetrend szerint közlekedő vonat, akkor mindig páros számot kapott, és ha idefele közeledett, akkor pont fordítva jelezték.
A több évtizeddel ezelőtti közlekedéspolitikai koncepció szerint gazdaságtalannak ítélte az akkori kormányzat a kisvasutak működését - hangzott a történetben. Az akkori mendemondák szerint az NDK-s Zil típusú kötöttpályás kocsiknak kellett fuvart biztosítani. Azóta a legtöbb településen felismerték a vonatok újraindításának turisztikai jelentőségét, de mivel Kapuváron még a vasúti pálya sem maradt a helyén, sajnos ezzel nem kalkulálhatnak.
Nagy János szinte kötelezőnek tekinti magára nézve a hajdani kapuvári kisvasút emlékének ápolását, hiszen volt kollégái közül többen eltávoztak, és egyedül neki sikerült megőriznie olyan szinten az egészségét, hogy mélyrehatóan foglalkozhat a dologgal. A magánkiadásban megjelenő kötetből nagyobb mennyiséget vásárolt az önkormányzat azzal a céllal, hogy a város iskoláinak könyvtárát gazdagítsa. Ráadásul az író elgondolása sem utópisztikus, mert Hámori György polgármester bejelentette: azon gondolkodnak, hogy visszaállítanák a kisvasút egy-egy szakaszát, vagy esetleg az öntési múzeum mellett veszteglő szerelvényt újítanák fel, aminek egyik kocsijában akár kiállítást is rendezhetnének a város frekventáltabb helyén.
A hanyi vasút történetét feldolgozó könyv írója nem számított ekkora érdeklődésre. Művére negatív kritikát eddig még nem kapott, de ha a kötet csak feleannyira érdekes, mint amilyen Nagy János előadása volt, már meg is van rá az egyik magyarázat.