Csorna jó ideje megoldatlan gondja, hogy a termál szárazon maradt.
Az ügyletet, mint ahogy a későbbiekből kiderül, közvetve itt is a helyrajzi számok, vagyis az eltérő tulajdoni viszonyok bonyolítják: nem ugyanazé a kút és a strand területe. Hiába van az önkormányzatnak fürdője, ha nincs hozzá meleg vize, azonban a több éve tartó tárgyalássorozat eredményeként idén megoldódni látszik ez is. Ahhoz, hogy az előttünk lévő szezonban fürödni lehessen, még másra is szükség van: megint el kellett indítani a függőben lévő gyógyvíz-minősítési eljárást, és a kút tulajdonosával közösen adta be a város a vízjogi engedélyezési kérelmet. A képviselő-testület a rendkívüli ülésen úgy döntött, hogy 25,5 millió forintot áldoz a termál üzemképes állapotba hozására. A fürdőzőknek pedig nincs más dolga, mint megvárni a nyitásra beígért június 1-jét, és persze a strandidőt.
Az MLSZ országos pályaépítési programja keretében különböző méretű, kis, közepes és nagy műfüves pályákat szeretne létrehozni minden megyében, így a mi környékünkön is.
A CSSE és az önkormányzat a nagyobb felületűre adta be a pályázatot. A szakszerű kiépítés tartalmazná a vízelvezetést, a labdafogó hálókat, az oldalsó járdákat és a világítást is – tájékoztatott Csorna jegyzője. Horváth Péter leszögezte: az edzőpálya, ahova az új objektum kerülne, a város tulajdonában van, de maga a felépítmény az MLSZ-é marad. Az önkormányzat az építési költségek 30 százalékát, mint önrészt vállalja, és ennek fejében a területet 15 évig használhatja. Csorna azt is vállalja, hogy gondoskodik a szakszerű üzemeltetésről, továbbá a felépítményt közösségi célokra rendelkezésre bocsátja. Az ingyenes alkalmakon túl térítés ellenében bérbe is adhatja a műfüves területet.
A csornai önkormányzat majdhogy nem elégedett is lehet, mert félig elérte a célját: Nem zárják be a Margit Kórházat!
Ami viszont némi bizonytalanságot kelt, hogy az ország sok más intézményével együtt, a fenntartását májustól átveszi az állam. Régóta lehet sejteni, hogy utóbbi változás struktúraátalakítást is jelent. Fejlődik a járóbeteg és sürgősségi részleg és marad a fekvőbeteg ellátás, de sajnos ez a szülészetet és a sebészetet nem érinti. Horváth Péter arról beszélt, hogy mivel az intézmény több épületből áll, ezeket külön helyrajzi szám alá vetették az alapján, hogy állami vagy önkormányzati egészségügyi szolgáltatást végeznek-e a falain belül. A volt járásbíróság épületét és az Egészségházat a földhivatali nyilvántartásban külön számon szerepeltetik. A jegyző szerint a megnevezett épületek azért kerülnek külön tulajdoni lapra, mert ezzel is szeretnék elejét venni az átadás-átvételkor várható kapkodásnak, hiszen nagyon rövid idő fog a rendelkezésre állni. Inkább előre gondolkodtak, hogy ezzel is zökkenőmentesebb legyen az eljárás.
Ha nem is fehér lovon, de végre megérkezett az oly régóta várt kérő. A probléma a következő: a város beadja-e a derekát, vagy várjon a még kecsegtetőbb ajánlatra?
Nemrég izgalomba hozta a helyi közvéleményt a hír, amely szerint szemet vetett egy befektetői csoport az elhanyagolt, de viszonylag frekventált helyen lévő 17 hektáros Vilmos parkra. Konkrétan 35 millió forintos beruházásból kalandparkot képzeltek el. A tanácstalanságot az okozta, hogy mivel a városnak még mindig érvényben van ide a termálkút fúrásáról szóló engedélye, a helyhatóság ennél is nagyobb horderejű egészségturisztikai beruházást szeretne az adott területen megvalósítani. A kérdés tehát az, hogy elfogadják e a kisebb horderejű, de biztosabbnak látszó ajánlatot, vagy még mindig ragaszkodjanak az eredeti tervekben szereplő nagy álmokhoz? A képviselő-testület egyik mellett vagy ellen sem akart állást foglalni, ezért köztes megoldásnak szánta a kért Vilmos parki rész helyett felajánlott Rét utcai területet. A befektető túl van már az első szemlén, ezért tisztában van vele, hogy milyen a leányzó, illetve a terület fekvése, az önkormányzat pedig további egyeztetéseket helyezett kilátásba. A csornaiak “kaland ügyben” Kislődre készülnek, ahol már működik egy ilyen komplexum, s nehogy pártában maradjanak, az áprilisi rendes ülésen folytatódik a tárgyalássorozat.
Beküldés dátuma: 2012. 04. 19.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.