Nagy István, a pásztori repülőmodellező baráti társaság tagja három-négy esztendeje foglalkozik ezzel a tevékenységgel. Televíziónknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a legkisebb elektromostól a komolyabb benzinmotorral hajtott modellekig minden megtalálható az eszköztárukban. Előbbi vezérlőelektronikával működtetett típus könnyű EPP-habanyagból készül. Az eszközök irányítása egyébként teljesen megegyezik a minta alapjául szolgáló repülők elvi működtetésével, ezért a kormány, a futómű, a hajtórendszer kezelése sok felelősséget kíván. Azonkívül, hogy meghibásodhat a technika, a vezető is hibázhat, ezért a modellező alapos körültekintésre hívta fel a figyelmét a hobbival most ismerkedőknek. Különösebb életkori határt nem szabtak a repülőmodellezésnek, ezért az alapvető kormánymozdulatok és a légtér ismeretének birtokában akár hat-nyolc esztendős gyerekek is elkezdhetik az egyszerűbb gépekkel, később pedig átválthatnak a gyorsabb felemelkedő típusokra. A műrepülő, a vitorlázó és az ún.habgép sebessége természetesen nem azonos, a kisebbek 10 - 15 km/órával szállnak, de az erősebb építésű modellek akár a 100 - 150 km/órát is elérhetik. Nagy István kifejtette, hogy miként lehet hozzájutni a berendezésekhez: készre szerelt modell vásárlásával vagy pedig a majdnem teljesen összeállított repülőhöz csak a vezérsíkot, a főszárnyat és a hajtómotort kell hozzáépíteni.
Extra 300-as elektromos műrepülőgép mindenféle figurára képes. A vitorlázót másik robbanómotoros vontatja fel, amit bármikor le lehet oldani róla, és onnantól kezdve úgy viselkedik, mint egy igazi repülő - magyarázta a modellező. A széljárást kihasználva viszonylag sokáig lehet vele a levegőben maradni, és ezt követően leszállni. A harmadik gép, amit ismerősünk elhozott a bemutatóra, már nagyobb teljesítményű motorral és akkumulátorral készült, ezért tíz-tizenöt perc repülési időre is képes. Ez a típus még jobban megközelíti a valódi jármű aerodinamikai tulajdonságait.
A Pásztoriban megrendezett repülős találkozó a gépek felszállásán túl jó alkalom arra, hogy baráti eszmecserét folytassanak egymással az azonos hobbi köré csoportosulók. A község önkormányzata és a hobbisták kapcsolata az egyik falunap alkalmával indult, amikor Roncs Gábor polgármester felajánlotta a társaságnak a területet. Időközben újabb modellezők csatlakoztak a közösséghez Kónyból, Csornáról, Farádról, Répcelakról, Szombathelyről, Győrből és Fertőd környékéről, így mára tíz-tizenöt állandó taggal rendelkeznek. - Szívesen látunk mindenkit a reptéren. Hétvégente, amikor az időjárás is engedi (csapadék és szélmentes időben), a csapatunkból valaki kint van a szabadban, ezért nyugodtan jöhetnek hozzánk az érdeklődők, örömmel fogadjuk őket - tette hozzá az előbbiekhez Nagy István.
Beküldés dátuma: 2010. 08. 04.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.