A Rómába utazó kapuvári küldöttség igazi csapatmunkában látott neki az ebédfőzésnek. A könnyfakasztó műveletek alól sem vonhatta ki magát senki: a polgármester a többiekkel együtt aprította a töménytelen mennyiségű hagymát. Az olasz fővárosban azóta is emlegetik a magyar kisvárosból érkező team kiváló főztjét.
Öt évvel ezelőtt a Szentatya főalamizsnásának ötlete nyomán indult az egész akció, melynek értelmében külföldi csapatok bevonásával gondoskodnak az éhezők táplálásáról minden év elején. Az ÍzvadÁszok csapata egy esztendőben sem volt rest, így ötödik alkalommal lakatta jól Rómában a rászorulókat. A kapuvári hóesésből induló küldöttséget kellemes, tizenhat fok körüli hőmérséklet fogadta az „örök városban”. A Hámori György polgármester vezetésével utazó főzőcsapat tagjai: Magyar László és felesége, Magyarné Pócza Katalin, valamint Rebeka lányuk, ezenkívül elkísérte őket Császár Antal, Kiss M. Vencel, Peka Tibor és Németh Sándor. A késő esti érkezés után másnap korán kelt számukra a nap, mert a szervezők kérésének megfelelően délután egy órára komplett ebéddel kellet előrukkolniuk.
Némi rátartással 350 főre kalkulálták az ételt, melyhez sok alapanyagra volt szükség. Közösen álltak neki a 80 kg marhahús, a 25 kg hagyma és a 35 kg tarhonya feldolgozásának. Utóbbit már itthon lepirították, így gyorsan kidagadt a dupla mennyiségű vízben. A pörköltalapba mindenki beleadta tudását, az étel ízesítését pedig kizárólag szakavatott kezekre bízták: a Magyar házaspár, vagyis Katalin és László adagolta a fűszereket.
Az éhes szájak marhapörköltet kaptak tarhonyával, kapuvári készítésű vitaminsalátával és csemegeuborkával, desszertnek pedig Túró Rudival és szaloncukorral kedveskedtek nekik. Attól sem tartottak, hogy esetleg néhány adag megmarad, mert a Szent Egyed Közösség hűtőiben másnapig el tudták tárolni.
Idén a szokásoktól eltérően nem a helyi, utcán élő szegényeknek főztek, hanem az 1968-ban Rómában alakult Szent Egyed Közösség rászoruló ukrán és lengyel vendégeinek. A hátrányos helyzetűek megsegítésére létrejött római közösségből mindig elbüszkélkednek azzal, hogy magyarok készítik náluk az ételt. Volt, aki kétszer is repetázott, tehát összesen háromszor tömte meg bendőjét a kapuvári ebéddel, sőt azzal is tisztában voltak, hogy földrajzilag hol található a város, mert a tolmácsok tájékoztatták őket a rábaközi település sajátosságairól.
Kapuvár elöljárója a tarhonyát osztotta, Magyarné Pócza Katalin a pörköltet adagolta, a többiek pedig a kísérőételekkel volt elfoglalva. Magyar Lászlónak még ennél is hálásabb szerep jutott: az ottani szervezőkkel járva az asztalokat, rengeteg dicséretet kapott. A csapatnak este még maradt annyi ereje, hogy meglátogatta a szállástól nem messze lévő, éjszakai világításban pompázó Colosseumot. Miután teljesítették a missziót, egyetlen hétfői napjuk maradt a csodálatos környezet megtekintésére. Felkeresték a Szent Péter téren látható, homokból épült betlehemet. Mivel már sokszor voltak a Szent Péter-bazilikában, nem tartozott az úti céljaik közé. Igen ám, de közben kiderült, hogy a kapuvári csoportból ketten még sosem jártak római katolikus egyház első számú szentélyében, ezért mégis meglátogatták. – Ez mindig élmény, akárhányszor megyünk be a bazilikába, ami elmondhatatlan lelki erőt ad a tovább munkához, illetve az épp akkortájt bezárt pápai nyári rezidencia környékét is megtekintettük – mesélte Magyar László.
Róma nemcsak jótékony akciónak tekinti a kapuváriak közreműködését, hanem a magyar–olasz kapcsolat egyfajta jelképének, és boldogan adják tovább más nemzeteknek, hogy van egy kisváros a tőlük északabbra fekvő országban, ahol ennyire jószívű emberek élnek.
Magyar László mindezt azzal egészítette ki, hogy a média főleg a leglátványosabb római útjukról számol be, de ettől függetlenül az ÍzvadÁszok egész éven át jótékonykodnak. A különböző zöldségesektől, kenyérboltoktól átvett, fel nem használt, jó minőségű ételmaradékokat kiszállítják az általuk ismert címekre, s újabban már nemcsak Kapuváron, hanem Öntésmajorban is. Mindemellett Kapuváron évente kétszer tartanak nagyobb ételosztást. A kulináris élvezetek mellett a rászorulók ruházkodására is gondolnak: osztrák kapcsolatuk révén több mázsa kiváló minőségű használt és gyári emblémával ellátott újabb holmikat adtak át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapuvári csoportjának.
A riportalany végezetül köszönetet mondott a misszió támogatóinak, valamint azt kívánta, hogy a Jóisten a sokszorosával hálálja meg nekik az odaadó segítséget. A legbőkezűbb adakozó ismét Kapuvár önkormányzata volt; a teljes gépkocsifutást, az üzemanyag árát, valamint autópályadíjat egy az egyben állta.
Beküldés dátuma: 2019. 01. 21.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.