A Sport XXI. elnevezésű tornát az ikrényi sportcsarnokban rendezték meg, melyen szövetségi kapitányok tesztelték a ‘96-’97-es korosztályba tartozó tanulók játékát. Az edzőtáborba továbbjutó fiatalok közül választják ki majd azt a 18 - 20 röplabdázót, aki az utánpótlás válogató mérkőzésein is részt vehet. Az ikrényi lányok jelenleg a Győri Dózsa NB-II-es női csapatának utánpótlás bázisát adják, és három-négy junior korú játékosuk rendszeresen mérkőzik a felnőtt csapatban is.
Ferenczy Tamás 1989 óta tanít az ikrényi általános iskolában. Tizenkilenc esztendőn át töltötte be az igazgatóhelyettesi pozíciót, a mostani tanévtől pedig ő vezeti az intézményt. A rendszerváltást követő évben indult a röplabdaképzés Ikrényben, s azóta is kiemelt sportként kezelik az iskolában.
- A nyugat-dunántúli válogatott két településre korlátozódik: Szombathelyre és Ikrényre. Mi hat játékossal képviseltetjük magunkat - fogalmazott Ferenczy Tamás. Továbbá hozzátette: Valószínű, hogy a környékünkön azért nem terjedt el annyira a röplabda, mint az ország többi részén, mert nincsenek olyan testnevelő tanárok, akik e sportág után érdeklődnek. Az iskolai órák a gyakorlatban úgy működnek, hogy azt a mozgásfajtát oktatják a gyerekeknek, melyben a pedagógus otthon érzi magát. Az ikrényi felsősök szép eredményeket értek el 1997 óta, mert 23 alkalommal jutottak be a nyolc csapat küzdelmével járó országos döntőbe. Idén a 134 benevező csapat közül az ikrényi hetedik-nyolcadik osztályos lányok a hatodik helyen végeztek, ami szintén jó teljesítmény. A testnevelő tanár hangsúlyozta: A sikerek szempontjából sokat jelentenek a kiváló feltételek, de a Rábcatorok Kulturális és Sportközpont mindössze 2006 óta biztosít gyakorlási lehetőséget a diákoknak, és ők már ezt megelőzően is versenyeztek az országos döntőkben. Riportalanyunk fontosnak tartja a játékosok motiváltságát és az edző hozzáállását, s mint mondta: ha ez a kettő találkozik, nagy dolgokat lehet csinálni. Ferenczy Tamás talán nem utópisztikus álma, hogy Ikrénynek önálló NB-II-es csapata legyen.
Sándor Péter, a Sport XXI.szakági vezetői minőségében érkezett az ikrényi versenyre. Elmondta, hogy a dunántúli csapatokhoz csatlakozott a közép-magyarországi régió, mely Budapestet és környékét öleli fel, valamint a közép- és dél-dunántúli játékosok. - Kiváló adottságokkal rendelkezik ez a sportcsarnok, ezért úgy gondoltuk, hogy ezt mindenképpen ki kell használni. Ezenkívül lelkes, odaadó szakmai munka folyik az ikrényi iskolában, ahol a gyerekek nagy része röplabdázik - tájékoztatott a szakágvezető, aki a torna lényegét így foglalta össze: minél több gyermeket vonjanak be a versenybe (réiónként 14 lány és fiú), de a tömegesítés mellett a minőség sem kerülheti el a figyelmüket. A mérkőzésen jelen lévő szakemberek döntése alapján a legtehetségesebb fiatalok eljutnak az nyári edzőtáborba. Sándor Péter úgy tapasztalta, hogy a korábbi évtizedekhez képest visszaesett a magyar röplabda népszerűsége. A lánycsapatok száma viszonylag magasabb, de alig akad olyan röplabda-egyesület, mely kimondottan a fiú utánpótlással foglalkozna, ezért, ahol a legkisebb jele látszik annak, hogy komolyan veszik a sportágat, ott támogatásra számíthatnak.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.