Az 50 főnyi kapuvári küldöttség nemrégiben háromnapos viszontlátogatáson vett részt francia ismerőseinél. N
émeth Csóka Gábor kameránk előtt elmondta, hogy a két nép közötti barátságnak több évre visszanyúló előzményei vannak. 2009-ben kezdeményezték a testvérvárosi kapcsolatot Villaines-la-Juhel településsel, ahonnét akkor szép számú francia küldöttség érkezett a Rábaközbe, most pedig ők utazhattak a Loire-vidékére. A francia partner olyan nagyszabású európai fesztivált szervezett, melyen 10 ország 23 városa vett részt, köztük Kapuvár. Hazánkból még két régió képviseltette magát: a Balaton-felvidék, valamint a Fejér megyei Iszkaszentgyörgy, melynek szintén testvértelepülése van a környéken. Az

ünnepélyes megnyitót és a zárórendezvényt a régió központjában, a 80 ezer fős, kulturált, jó infrastruktúrával rendelkező Lavalban tartották meg.
Kapuvár részéről két amatőr művészeti társulat lépett fel a műsorban: az Ars Camerata kórus, valamint a Movement Dance School csapata. A visszajelzésekből kiderül, hogy mekkora sikert aratott a két-három alkalomra tervezett hazai bemutató: az egyik, szintén vendégszereplő német város már fel is vette a kapcsolatot a modern táncosokkal. A kapuváriak, miután eredményesen teljesítették a protokollból adódó feladataikat, a visszaút során megálltak Párizsban, ahol szintén örök életre szóló élményekkel gazdagodtak.
Németh Csóka Gábor maximálisan egyetért az Európai Unió azon törekvésével, mely az össznemzeti fesztiválok által is a népek közötti barátság elmélyítését célozza meg. A francia családoknál elszállásolt kapuváriak sok érdekes tapasztalatot szereztek az ottani szokásokról. Ilyen volt többek között, hogy a maguk által összeállított magyar–francia kisszótárral készültek a küldöttséggel való kommunikációra. Németh Csóka Gábornak nem okozott nehézséget a beszélgetés, mert az alpolgármester társának, valamint a Bad Liebenzell-i német település elöljárójának helyet biztosító francia városvezető németül folytatta a párbeszédet. A televíziónknak nyilatkozó kapuvári városatya személyesen is meggyőződött arról, hogy a francia gazdaság jóval fejlettebb a magyarnál. A környék, ahol a rábaköziek megfordultak, nem az iparáról híres, ezért néhány kisebb szerelőüzemmel találkoztak. Csak a mezőgazdaságról szólva: kiválóan működő szarvasmarhatelepeket láttak, ahol szinte minden második farmer hatalmas legelőkkel és takarmánytárolókkal rendelkezik. Kapuvár alpolgármestere szerint nagyon barátságos emberek élnek a Pays de la Loire-mentén. Az egyik esti rendezvényen megismerkedhettek a messze földön híres, miénktől merőben eltérő francia konyha remekeivel. A tenger gyümölcseit úgy készítették el, hogy az idegenkedő, kényesebb hazai ízlésnek is egyből elfogadható lett.
A kapuváriak remélik, hogy következő nagyobb szabású városi rendezvényükön újból köszönthetik a Párizstól délnyugatra elterülő, tengerhez közeli, régióközpont szerepét betöltő, 3200 lakosú francia kisvárosban élő barátaikat. Az időt és az alkalmat arra is kihasználták, hogy Franciaországban népszerűsítsék a folyamatosan fejlődő helyi egészségturisztikai és gyógyászati lehetőségeket. Németh Csóka Gábor megjegyezte: Nem egyszerű áttörni az Európában ma még tetten érhető gátakat, amelyek nehezítik a külföldiek más országban történőt gyógykezelését, de Kapuváron bíznak abban, hogy hosszú távon ez a probléma is megoldódik. A város mindenesetre megtette az előkészületeket.
Beküldés dátuma: 2011. 05. 25.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.
-
Kapuvár a hazai focimeccsek domináns szereplője szeretne lenni
A Kapuvári Sportegyesület elnöke szerint a játékosok és a szakmai stáb is elvégezte a rá háruló feladatokat, így megfelelően felkészültek az előttük álló Megyei I.
-
A beledi karatésok erős utánpótlás és szenior csapattal készülnek a versenyekre
A Beledi Karate és Szabadidő SE-nél a rendszeres felkészülés mellett egyre többen érnek el különböző danfokozatokat, illetve egyre többen neveznek be a versenyekre.