Hirdetés

Sajtótájékoztató a helyi média szerepének növeléséről

Háncs Károly képviselő élve a nyilvánosság adta lehetőséggel, megköszönte a választók szavazatait, majd közölte: a  bizalmat munkájukkal fogják megszolgálni. Tanulva az elmúlt négy év, valamint a kampány során szerzett tapasztalatokból, gyakoribb és követhetőbb tudósítást szeretnének adni az önkormányzat tevékenységéről. Mivel a helyi médián keresztül jut el a legtöbb információ a lakossághoz, a szövetség  javaslatot tesz a képviselő-testületnek arra vonatkozóan, hogy a jövőben egyenes adásban közvetítse az üléseket a televízió. Továbbá, hogy a választók ne csak a hivatkozási számok alapján szerezzenek tudomást az előterjesztésekről, illetve a határozatokról, hanem ezek hátterét is megismerjék, a korábbiaknál lényegesen bővebb tájékoztatást szeretnének nyújtani. A szövetség szorgalmazza, hogy  ezentúl közérthetőbb formában jusson el az információ az emberekhez a települést és a környéket érintő eseményekről vagy fontosabb döntésekről. - Természetesen mi nem azt képzeljük, hogy ezt kizárólag a Fidesz-KDNP frakciója teheti meg, mert ez ugyanúgy vonatkozik a polgármester úrra és bármely más képviselőre - jegyezte meg Háncs Károly.
Beküldés dátuma: 2010. 11. 03.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.