Kurcsics István, a helyi sakkegyesület elnöke elmondta, hogy eredetileg nem tervezték a negyedik gyermekcsoportot, de mivel olyan nagy létszámban jelentkeztek az óvodások, így őket sem akarták kihagyni a versenyből. Egyébként az előző rendezvényhez hasonló számú érdeklődőt vártak, melyre négy országból 95 résztvevő érkezett Magyarországról, Szlovákiából, Horvátországból és Ausztriából.
Kurcsics István az egyesület céljával kapcsolatban megjegyezte: Kapuváron és környékén a sakk utánpótlás biztosítása amatőr és verseny szinten. Heti három alkalommal szervezik a foglalkozásokat az általános iskolákban,

valamint csütörtökönként a művelődési központ helyiségében. Utóbbira az óvodásoktól a nyugdíjas korosztályig bezárólag mindenkit várnak. Hogy az eredményekkel is tisztában legyünk, az elnök a következőket mondta: A gyerekek eddig két országos bajnoki címmet szereztek, valamint bejutottak a második helyre, ezenkívül több megyei első, második és harmadik helyezéssel büszkélkedhetnek. Név nélkül említette, hogy nem egy versenyzőjük kiemelkedően teljesít a nemzetkö

zi rangadókon is.
Bata Ágnes egy esztendeje sakkozik versenyszerűen. Az alapokat apukájától tanulta, de a mérkőzésekre már Kurcsics István készítette fel. Alaposan “bemelegített” a legutóbbi ver-senyre, még aznap reggel is edzett. A kislány nem tesz különbséget az otthoni és az idegenben lejátszott meccsek között, mert mindegyiket kedveli. Megyei elődöntőben második, a Bástya Kupán pedig harmadik lett - árulta el Ágnes.
Molnár Dániel és Dezamics Máté kórusban reagáltak arra a kérdésre, hogy ki foglalkozik a felkészítésükkel: István bácsi - jött az egyöntetű válasz. Egyikük három éve, míg a másik fiú pedig tavaly októberben kezdte a sakkozást. Dani csakis az első helyre számított a rapid versenyen, társa egyelőre a másodikkal is beéri.
Beküldés dátuma: 2010. 06. 30.
-
Csornán kiállítással és táncos műsorral emlékeztek a Tánc Világnapjáról
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
-
Csornán kiállítással és táncos műsorral emlékeztek a Tánc Világnapjáról
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
-
Millió lépés az iskoládért kampány a csornai Széchenyiben
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
-
Reneszánszukat élik az internetes csalások
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
-
15. alkalommal rendezték meg idén tavasszal a Beledi Nyugdíjas Olimpiát
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
-
Húsvét üzenete: Jézus szíve a belső béke és az élet forrása
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.