"Jó estét, jó estét!" címmel önálló bemutatót tartott a Kapuvár Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja a Rábaközi Művelődési Központban. Az egész estét betöltő táncműsoron Hámori György polgármester a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola nevelőtestületének magas szintű szakmai munkájáért adott át kitüntetését.
Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola. – Az elmúlt két évtized alatt rengeteg gyermek és felnőtt ismerkedett meg a néptánccal, népzenével és vált közösségünk aktív tagjává – mondta Csitei Gábor a Kapuvár Néptáncegyüttes egész estés bemutatója előtt. A jubiláló művészeti iskola intézményveze-tője már a próbáról elérzékenyülve beszélt, mert megható látvány volt, amikor a gyönyörű ruhába öltözött fiatalok a lelküket is beleadva, profi módon táncolták el a bonyolult koreográfiát. – A fiatalok olyan értéket hordoznak, amely szebbé és jobbá fogja tenni mai világunkat – tette hozzá.
Hámori György köszöntőjében a művészeti iskola indulásáról beszélt: – Csitei Gábor 20 évvel ezelőtt iskolai formában szervezte az akkor már Kapuváron reneszánszát élő néptáncoktatást. A város polgármestere szerint ez nagyon jó kezdeményezés volt az igazgató részéről és azóta a rengeteg munka meghozta a gyümölcsét és sikert sikerre halmozott fel az iskola. A kívülállók többnyire csak a végeredményt látják, de a háttérfeladatokat a néptáncos szakemberek végzik el a gyerekekkel. A kapuvári néptánc megőrzéséért és átörökítéséért egy teljes kollektíva és annak vezetője dolgozik évtizedek óta. Mindennek legszebb példája az a több száz kisdiák, aki az iskola tanulója volt, vagy jelenleg is ide jár, esetleg jövőre be fog iratkozni – hangzott a művelődési központban.
Hámori György továbbá kiemelte: Kapuvár mellett a környező településeken kihelyezett néptáncoktatás folyik napjainkban is, tehát biztosított a jövője a a kultúra ezen ágának.
A „Jó estét, jó estét!” elnevezésű néptáncos bemutatón a talpalávaló muzsikát Lakatos Áron és zenekara biztosította. Az est művészeti vezetője Gálik Klaudia és Gálik Gábor volt. A koreográfiát Gálik Klaudia, Kukucs Eszter, valamint Gálik Gábor állította össze, művészeti asszisztens pedig Kukucs Eszter volt. Az előadást rendezte Gálik Gábor. A műsor a Kapuvár Néptáncegyüttes, a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola, és a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósulhatott meg.
Fellépett Babos Kincső, Csapó Júlia, Füzi Borbála, Horváth Laura, Horváth Nikolett, Kárpáti Kincső, Kiss Blanka, Klinszki Dalma Angyalka, Kovács Eszter, Kreták Anna, Kreták Luca, Kuslits Nikolett, Mátis Fanni, Menyhárt Hanna, Mészáros Emese Virág, Nagy - Kutasi Viktória, Németh Eszter, Papp Zsóka, Török Lara Líra, Varga Viktória, Vass Lili, Vass Hanna, Zsirai Sára, Barbély Benedek, Basák Ákos, Batári Bendegúz, Bokkon Edmond, Boldis Barnabás, Firtl Benedek, Horváth Bálint, Kálmán Bence, Kuslits Dániel, Módos Márton, Németh Áron, Németh Zalán, Papp Dániel, Pongrácz Balázs, Szalai Gellért, Szegh Dávid, Szommer Dániel, Varga Ábel és Varga Dániel.
(Fotók: www.facebook.com/kapuvar.neptancegyuttes)
A 20 éves évforduló alkalmából Kapuvár Város Önkormányzata Scherer Gyula-díjat adományozott a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola nevelőtestületének oktató-nevelő munkájáért. Az elismerést Csitei Gábor intézményvezető vette át Hámori György polgármestertől.
Beküldés dátuma: 2023. 05. 08.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.
Csorna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 2026. február 27-én tartotta éves rendes közgyűlését
A tanácskozáson részt vett az Egyesület kiemelt támogatója, Csorna Város Önkormányzata részéről dr.