Semmelweis-napi ünnepség Csornán

Az egészségügyi dolgozók erős közösséget alkotva vészelték át a koronavírus-járvány okozta megpróbáltatásokat. A kitartásukon kívül talán a másik legfontosabb hajtóerő a szeretet, ami az elesettek, a betegek gondozása közben éreznek – hangsúlyozta dr. Winiczai Zoltán a magyar egészségügy napja alkalmából.

A körülöttünk lévő világ és vele együtt az egészségügyi intézményrendszer is folyamatosan változik, ami viszont állandó, az a beteg, akit ápolni, gyógyítani kell – fogalmazott dr. Kiss Imre a Csornai Margit Kórház Semmelweis-napi ünnepségén.
Sajnos a környezetünkben megjelenő általános problémák a kórházak mindennapi életében is megnyilvánulnak. A higiénés főorvos abban bízik, hogy az elkövetkezendő egészségügyi reform jó értelemben fogja rendezni a dolgozók munkakörülményeit.
– Néha pihenjünk, ünnepeljünk, hogy legyenek boldog pillanataink, majd megerősödve tovább küzdhetünk. Legyen hozzá hitünk, erőnk és egészségünk.

Dr. Winiczai Zoltán a magatartás-kutatók adatai alapján a koronavírus-járvány okozta stresszhelyzetet olyan jéghegyhez hasonlította, melynek csak a csúcsa látszik ki a tengerből, Az emberek életében bekövetkező, lelkükben végbemenő változások azonban sokkal mélyebbre hatoltak.
– Voltak olyan időszakok, amikor covid osztályt is működtettünk, és mindeni kockázatot vállalt a saját területén, de erős közösség vagyunk – mondta a főigazgató, majd így folytatta: – Most kezdünk igazán regenerálódni. Spontán kezdeményezésre idén farsangi bált rendeztünk, amiből látszik, hogy szükség van a közös szórakozásra is. Szeptemberre nyílt kórházi napot tervezünk, tehát lassan visszatérünk a hagyományokhoz.
A Csornai Margit Kórházban humán erőforrás fejlesztésbe kezdtek, így a betegágy mellett igénybe lehet venni a logopédus és a pszichológus segítségét is. – Nagy lépés volt a kórház életében, hogy felállt a higiéniai szolgálat dr. Kiss Imre vezetésével – mondta a főigazgató, majd a háború, illetve az energiaválság kórházra gyakorolt gazdasági következményeiről beszélt. A betegek ebből nem vettek észre semmit, de megnövelte az intézmény adósságállományát. Ha a közösség megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, annak viszont kézzel fogható eredménye kell, hogy legyen – utalt a legutóbbi béremelésére. Mivel mindenki áldozatosan végzi munkáját, ezért nem szeretne differenciálni.
A betegek akkor gyógyulnak a legjobban, ha bíznak az egészségügyben és az ott dolgozó szakemberekben, akik tapasztalataikon túl empatikus hozzáállásukkal járulnak hozzá mielőbbi felépülésükhöz. A főigazgató végül mindenkinek megköszönte hosszú ideje végzett áldozatos tevékenységét.
Az ünnepség keretében dr. Winiczai Zoltán főigazgató és Orbán Gyöngyi ápolási igazgató átadta a kiemelkedő munkát végző dolgozók elismeréseit.

Beküldés dátuma: 2023. 07. 11.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.