Sok ember megélhetését biztosította az egykori beledi téglagyár

A Beleden gyártott klinker tégla a kiváló agyagminőségnek köszönhette országos hírnevét, de annak sem kell túl messzire menni, aki szeretne meggyőződni a termék értékállóságáról, hiszen a helyi tornacsarnok és az ifjúsági ház külső burkolatán ma is helytáll. A szebb napokat látott beledi téglagyárról a polgármesterrel és egy volt dolgozóval beszélgettünk.

Beleden nagy múltra tekint vissza a valamikori téglagyár, ezért időről időre felmerül az emberekben a kérdés, hogy vajon mit tervez vele az önkormányzat és egyáltalán kinek a tulajdonában van az épületmaradvány. – Sajnos Beled egyik fájó pontja a téglagyár sorsa, s különösen azoknak, akik generációkon keresztül kötődtek ehhez a régi és nagy múltú ipari létesítményhez – mondta Major Jenő. Az itt gyártott tégla a Dunántúlon, de talán az egész országban ismert és híres termék volt – folytatta a polgármester.

A valamikori téglagyár sorsa a rendszerváltást követő évtizedben pecsételődött meg, pontosabban akkor, amikor egy privatizálás folytán a Tondach tulajdonába került. A cég inkább Csornán hajtott végre fejlesztéseket és nem tartotta fontosnak, hogy Beleden is megmaradjon a gyártókapacitás, ugyanakkor a jó minőségű nyersanyagot innen vitték tovább a Csornán, Tatán és Burgenlandban lévő gyáraiba. Az „aranykorban” gyártott burkoló klinker tégla jó minőségét bizonyítja, hogy Beleden a ’80-as években épült középületek – egészségügyi központ, ifjúsági ház, tornacsarnok – burkolata is ebből készült és a mai napig kiváló. 
A városvezető a gyár múltjának felidézése után jelen korunk szomorú látványról is beszélt. Jó tíz éve került szóba, hogy a tulajdonos ipari múzeumot létesítene a megmaradt beledi gyár helyén, de az ötlet azóta sem került megvalósításra.
Tovább rontotta az esélyeket, hogy a Tondach néhány éve beolvadt a világ egyik legnagyobb téglagyártójának számító nemzetközi Wienenberger cégcsoportba, így azóta még kevesebb figyelmet kap a valamikor szebb napokat megélt beledi gyár. Mivel a tulajdonjogokat a Bécsben alapított nagyvállalat gyakorolja, az önkormányzatnak nincs beleszólása a parlagon maradt épület hasznosításába, de elvárják, hogy a terület és környezete rendezett legyen. A pusztulóban lévő objektum egyre balesetveszélyesebb, ezért a helyiek szerint a bontás jelenthetne megoldást a problémára.
Az iparterület átminősítése után akár lakóházakat is lehetne ide építeni, de erre alkalmas terület már van a település körül – állapította meg a polgármester, és szerinte jobban járnának, ha új cég jelenne meg a városban. A korábbi években megkereste az önkormányzatot néhány érdeklődő, és a vállalkozásokat elirányítottak a Tondach-hoz, de arról nem kaptak információt, hogy miben akadtak meg a tárgyalások.
– Adópolitikánkat olyan irányba próbáljuk átalakítani, hogy ösztönözzük a céget a területrendezésében, hasznosításában – magyarázta Major Jenő, aki abban bízik, hogy a ösztönzés hatására a cég talán kezd valamit az üres területtel.
Horváth Jenőnének szülein, valamint férjén kívül a fél rokonsága az egykori beledi téglagyárban dolgozott.
– Édesapám TMK-s szerelő volt, testvére pedig a bányából hordta be csillén a földet – mesélte az asszony, akinek rengeteg gyermekkori élménye fűződik az objektumhoz. Férje 1997-ig traktorosként kereste itt a kenyerét, édesanyja a nyers és kiégetett téglát pakolta a transzporton. Ebben az időszakban virágkorukat élték az üzemek közti sportversenyek, ezért jó hangulatú focirangadókat tartottak a cégek között.
Annak idején szakértők állapították meg, hogy műemléki épületek restaurálására is alkalmas a beledi agyag, ezért még a gyár megszűnése után is sok helyre elhordták a nyersanyagot – idézte fel emlékeit Horváth Jenőné, aki szerint az egész város szívügye, hogy történjen már valami a régi beledi téglagyárral.