– Az én vágyam az ...., csak pénz kellene hozzá – kezdte sorolni jobbító ötleteit
dr. Benedek Zoltán igazgató főorvos, aki beszélgetőtársaival az elképzelések mellett természetesen az anyagi forrásról is szót ejtett. Dr. Balogh Csaba és felesége Németh Csóka Gábor meghívására érkezett a városba, hogy állomáshelyén népszerűsítse az egyedülálló szénsavkádas kezelési módszert. Hazánk szlovákiai nagykövete örömmel tett eleget a kérésnek, és

vállalta, hogy Pozsonyban megismerteti az érdeklődőket a magyarországi egészségturizmus lehetőségeivel. A diplomata nem csak az államok közötti kapcsolatok fejlesztését tekinti feladatának, hanem Magyarország gazdasági érdekeinek képviseletét is.
A szlovák és magyar fél oda-vissza felkelti egymás iránt az érdeklődést, illetve megismerkednek a partnerek által nyújtott turisztikai lehetőségekkel.
A találkozó folytatásaként Kapuvár, valamint a Lumniczer Sándor Kórház vezetése szeptember 19-én ellátogat Pozsonyba, hogy az ott megjelenő szakmai érdeklődők előtt beszéljenek a rábaközi település által nyújtott előnyökről. Más szempontból Pozsony félmilliós agglomerációjával fontos célterület lehet Kapuvár számára, hisz Észak-Magyarországról könnyen elérhetőek ezek a helyek.
A kapuvári szolgáltatóknak északi szomszédunkkal kezdeményzett párbeszéde nemcsak a piackutatást, de a konkrét piacra lépés esélyét is jelentheti – fejtette ki a nagykövet, aki munkatársaival arra törekszik, hogy elősegítsék a mielőbbi kapcsolatfelvételt.
– Kapuvár önkormányzata a hely adottságait figyelembe véve elsősorban a gyógy- és egészségturizmus adta lehetőségeket szeretné kihasználni – mondta televíziónknak
Németh Csóka Gábor. A vendégszeretetéről közismert Kapuvár alpolgármestere hozzátette, hogy az elöljáróval a Szlovákiában megrendezésre kerülő őszi szakmai napról tanácskoztak. A vendég figyelmébe ajánlották az Európa-szerte egyedülinek számító, az érbetegek gyógyítását szolgáló komplett terápiás eljárást. Dr. Balogh Csaba mostani látogatását több mint kéthónapos egyeztetés előzte meg, s kapuvári tartózkodása során a vendég meggyőződhetett a korábban kapott információk hitelességéről.
– Úgy tapasztaltam, hogy nagykövet úr partnerként viszonyul hozzánk, és kész segíteni abban is, hogy Pozsonyban megismerjék kezelési módszerünket – hangsúlyozta Németh Csóka Gábor. A kapuváriak Bécs, Pozsony és Prága „bevétele” után délebbre, Szerbiába és Horvátországba igyekeznek, hogy az ott élőkkel is megismertessék gyógykezelésüket, s a rábaközi városban fogadhassák a külföldi betegeket.
Beküldés dátuma: 2013. 06. 12.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.