Sokáig hallgatni kellett a fájdalomról

Dr. Horváth Lóránt Ödön azon korosztály tagjai közé tartozik, akik a két világháború között látták meg a napvilágot. A prépost prelátus úgy gondolja, hogy nekik igazi nemzeti nevelésben volt részük, ezért mindig megemlékeztek a Nagy Magyarországról. 1938-ban mint a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium volt diákja ünnepelte társaival a szombathelyi főtéren, hogy a Felvidék egy részét visszakaptuk. Ha már nem lehet a teljes Kárpát-medencét az eredeti formájában helyreállítani, de némi igazságtételnek fogták fel a következő esztendőkben Erdély és Délvidék egy részének visszacsatolását. – Ez ivódott a szívembe, lelkembe: Nagy volt Magyarország, majd kicsi lett, s mindig a nagyhatalmak játékszere. Igazságtalan, hogy mind területében, mind népességében megcsonkították – mondta a nyugalmazott apát, aki átélte azokat az időket is, amikor a párizsi békeszerződéssel nemcsak megerősítették a diktátumot, hanem az akkori Csehszlovákia további falvakat kapott, hogy lakói átkerüljenek a Duna másik oldalára. A kommunisták hatalomra kerülése után pedig tilos volt még beszélni is Trianonról, és egyenesen hallgatni kellett róla. Az 1945 után született generáció megint nem adhatta tovább azt valódi nemzettudatot, amely hozzátartozik Magyarország történetéhez. A rendszerváltást követően ez a felfogás szerencsére megváltozott, és a prépost prelátus szerint igenis fel kell eleveníteni a régi eseményeket, és minden magyar embernek meg kell emlékezni az 1920. június 4-i veszteségről. A régi dolgokat visszaállítani nem lehet, de ha a fiatalság tanulja a történelmet, meg kell hogy ismerje a magyarság nagy fájdalmát. Dr. Horváth Lóránt Ödön úgy gondolja, hogy a régi határokat erőszakkal visszaállítani nem lehet, de helyesli a megemlékezéseket. Annyit tudunk tenni, hogy büszkén vállaljuk magyarságunkat akár Szlovákiában, akár Romániában vagy Szerbiában, mert bárhol is élünk, összetartozunk.