A 2014-ben megalakult csornai képviselő-testület jelenleg a tizenhetedik felújított utcánál tart, és előkészítették a következő két szakasz rendbetételét is. Dr. Bónáné dr. Németh Katalin televíziónknak többek között arról beszélt, hogy ezt követően sem állnak le, hiszen jó néhány utcára ráfér a felújítás, csak a megfelelő forrást kell hozzá megtalálni.
Csorna polgármestere számos olyan megkezdett és lezárult projektről számolt be a televíziónknak, melyek egy része uniós forrásból valósul meg, a többi beruházás pedig kormányzati támogatással, vagy saját erőből jön létre.
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin először a TOP-os pályázatokat ismertette. Mintegy 150 millió forintot nyert az önkormányzat a csapadékvíz-elvezetés rendbetételére. A település délkeleti részén megkezdett munkálatok mára elérték az ötven százalékos készültségi fokozatot, október végére pedig szeretnék befejezni. A város vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy ez a rendszer az átlagos csapadékot tudja biztonsággal elvezetni, de az özönvízszerű esőzésre nem kínál megoldást, azonban gyorsabban helyre fog állni a normál állapot.
.Magyarország kormánya 2018-ra is meghirdette az útfelújításokra vonatkozó projektkiírást. A csornai önkormányzat augusztusban kapta meg az értesítést, hogy – a 2015-ös és 2016-os évhez hasonlóan – idén is elnyerte az igényelt teljes összeget. A hatvanöt százalék kormányzati, és harmincöt százalék saját forrást a Jókai és a Pozsonyi utca felújítására fordítja a város. A közbeszerzési eljárás már elindult, de gondolva a közelgő ősziessé váló időjárásra, a tényleges beruházásra tavasztól lehet számítani, mert a szakemberek csak így tudják szavatolni a minőségi munkát. A vállalt befejezési határidő bőven teljesülni fog, mert 2019 év végéig kell lezárni a projektet.
A Soproni úti járdát több részletben fogják felújítani: első szakaszban a Rossmann drogériától a Zöldfa vendéglőig, valamint a Győr felé vezető körforgalom utáni részen kezdődnek meg a munkálatok.
A Mártírok terén a polgármesteri nyilatkozatot követő órákban – a határidőket betartva – megtörtént a műszaki átadás. – A visszajelzések alapján az emberek nagyon örülnek neki, hiszen szépen megújult a forgalmas tér.
– Már a tervezéskor odafigyeltünk a zöld szigetek kialakítására. Az árusítópultok is ki lesznek helyezve, tehát az őstermelőknek nem a betonlábazatról és a földről kell árulniuk portékáikat, hanem megfelelő környezetben várhatják a vevőket – fogalmazott a polgármester.
A kerékpárút-hálózat fejlesztésével szakaszonként haladnak, amit október végéig kell a kivitelezőnek befejeznie. Mivel a Soproni úti gazdabolttól a plébánia hivatalig tartó járda is nagyon rossz állapotban van, az önkormányzat és a premontrei apátság közösen fogja felújítani saját forrásból. Hónapok óta folynak a munkálatok a nagy forgalmat bonyolító Andrássy utcában, ahol befejeződött a szennyvízhálózat rekonstrukciója, jelenleg pedig a Pannon-Víz Zrt. munkatársai dolgoznak a területen. Mindezzel együtt október végéig szeretnék befejezni a kerékpárút építését is.
A város energetikai célú beruházásainak keretében nagy erőkkel folynak a munkálatok a Szilágyi Erzsébet Kollégium és a Csornai Fogyatékosok Napközi Otthonának Laky Döme utcai épületében. Helyükre kerültek az új ablakok, a nyílászárócsere után pedig az épületek külső szigetelése kezdődött el. A kollégium tetőszerkezetének megújítását is tartalmazza a projekt.
A tervezési folyamat végéhez ért a polgármesteri hivatal melletti tér átépítése, melyhez kiírták a közbeszerzési eljárást. A városnak a jövő tavasszal kezdődő beruházást 2019. december 31-ig kell befejeznie. A kivitelező árajánlatának kézhez vétele után tudják megmondani, hogy önerőre is szükség lesz-e a célzott támogatáshoz. A környezetet szebbé tevő, látványos munkálatok előtt a földfelszín alatt lévő közműveket is rendbe kell hozni.
A Zöld város elnevezésű projekt keretében még az idén elkészül a Vilmos park területén egy kutyafuttató és tanösvény, jövő tavasszal pedig új teraszos büfét építenek erre a helyre.
Csornán próbafúrásokat kellett végrehajtani, hogy megtalálják a leendő tanuszodának megfelelő helyszínt, ahol szavatolni lehet a gépészeti berendezések zavartalan működését. A szakemberek előzetes véleménye alapján megszületett a döntés: a Toldi utcai műfüves pálya mellett fogják megépíteni a kormány által beígért tanuszodát.
A Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark program keretein belül pályázati pénzt nyert a város egy felnőtt kültéri fitneszpark építésére, melynek helyszíne a Millenniumi park északkeleti része – tájékoztatott a polgármester.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.