– Nagyon sok munka és elért eredmény áll mögöttünk, ugyanakkor még rengeteg a tennivaló a városban – fogalmazott dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester, akitől megtudtuk, hogy az önkormányzat prioritásként kezelte az út- és térfelújításokat.
Az ötéves ciklus lassan a végéhez ér, rengeteg fejlesztésről tudunk a városban, akár a közterületeken, akár az utakra vonatkozóan és magában a város életében. Melyek azok a legfontosabb fejlesztések, amelyek Ön szerint megvalósultak az elmúlt öt évben?
– Számtalan fejlesztésről lehet beszámolni a végéhez közeledő önkormányzati ciklusban. Nagy energiákat fektettünk abba, hogy a közterületek, utak, sok esetben a szervizutak, járdák felújításra kerüljenek. Csornán nagyon rossz állapotban voltak a jármű és a gyalogos közlekedésre szolgáló közterületek is, ezért minden követ megmozgattunk azért, hogy a lehető leggyorsabban és minél jobb minőségben készüljenek el ezek a beruházások. 2015 óta folyamatosak az útfelújítások, így több mint huszonöt utca került felújításra– fogalmazott dr. Bónáné dr. Németh Katalin. A polgármester korábban is hangsúlyozta: úgy kell megépíteni az utakat, hogy azzal párhuzamosan a csapadékvíz-elvezetés is meg legyen oldva, nehogy néhány év múlva ismét felbontásra kerüljön az új aszfalt.
– Adott költségvetésből dolgozunk mi is. Semmivel sincs több pénzünk, mint az elődeinknek, csak nálunk más a fontossági sorrend. Az útfelújítások összege csak ebben a ciklusban eléri a 400 millió forintot. 80 százalékban önerős beruházásokról beszélünk – pontosított a polgármester. – Az Európai Unió a belterületi utak felújítására nem ad pénzt, ugyanakkor vannak a Belügyminisztérium által kiírt hazai pályázatok, amelyeken mi is jó eséllyel indultunk, így az elmúlt időszakban negyedszer is nyertünk. A fejlesztések döntő többsége saját forrásból valósult meg.
– Szeptember elején pozitív döntés született az idei pályázatunkról is, így a Kmety György utca, a Mártírok tere, valamint a Rózsa utca is megújul még az idén.
– Az utak mellett nagyon fontosnak tartjuk a terek rendbetételét is. Mindenki látja, hogy a városháza előtti tér megújítása is folyamatban van – mondta Csorna polgármestere, aki úgy látja, hogy az embereket is foglalkoztatja a körforgalmak állapota, ezért ebben a ciklusban ezeket is sikerült Csorna városához méltóan rendbe tenni.
Valóban látványos felújítások voltak akár a Mártírok terén, vagy akár a körforgalmaknál, melyek teljes mértékben megváltoztatták a város arculatát. Közben látjuk, hogy megszépült a Premontrei Rendház előtti járda és az Erzsébet k.-né utcai parkoló, de nagyon sok csornait érdekel, hogy mikor kerül sorra a Palota sor?
A városvezető tájékoztatása szerint október közepén a Pannon-Víz Zrt. a csővezeték cserét követően állítja helyre a szervizutat. Az önkormányzat kérésére meg fogják szüntetni az úttesten lévő bukkanót, mert nem lesz rá szükség.
– Beszélnék a járdák állapotáról is: a Szent Antal temetőtől a Sparig terjedő szakasz térkő borítást kap, valamint a Rossmanntól a Zöldfa vendéglőig új burkolattal lesz ellátva. Az összekötő szakaszokon kívül természetesen fontos, hogy a különböző városrészek járdái is felújításra kerüljenek a jövőben.
A városháza előtti térre is bőven ráfért a felújítás. Mikor várható a munkálatok befejezése?
– Ha minden jól megy, akkor szeptember 30-án befejeződnek ezek a munkálatok és egy megújult tér fogja várni a járókelőket.
Sok csornait érdekel a termálfürdő sorsa. Az köztudott, hogy a város a rajta lévő kúttal együtt megvásárolta azt a 10 hektáros területet, amely egykor a kertészethez tartozott. Melyek a város tervei a csornai termálfürdővel kapcsolatban?
– 2017-ben valóban sikerült megvásárolni az említett területet, és ezzel együtt megszereztük a kutat, amiről már akkor tudtuk, hogy felújításra szorul – említette a városvezető, majd hozzátette, hogy az eddigi kisebb javításokon túl jóval nagyobb horderejű fejlesztésre készülnek. A lakosság véleményét is kikérve szeretnék folytatni a tervezést, hogy az egymásra épülő fejleszt
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
Egyre több fórumon szóba kerül, hogy milyen extrém esetek alakulnak ki az iskolai közösségekben.
Gyertyaszentelő ünnepséget tartottak a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskolában.
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.