Stereo 2.0

Alig több mint egy éve Leo fejéből pattant ki az együttes megalapításának ötlete, de zenésztársával már korábbról ismerték egymást. - Megkerestem őt, hogy mit szólna hozzá, majd összeálltunk és saját erőből elindítottuk a dolgot - nyilatkozta Leo, aki folyamatosan figyeli a külföldi trendeket, épp ezért szerinte jó választás az általuk űzött zenei vonal.
Gábor úgy gondolja, valamilyen szempontból muszáj illeszkedni a nemzetközi irányzatokhoz, de ők azért választották az elektro-pop műfaját, mert ehhez éreznek kedvet. A tempósabb, bulisabb nótákat részesítik előnyben, és a partikon is az ilyen zenék dominálnak  - jegyezte meg Gábor.
A harmadik videoklip (melynek angol nyelvű változatát is tervezik)  után idén ősszel elkészül a csapat első nagylemeze, melyen az elmúlt év termése lesz hallható. Leotól megtudtuk, hogy  dalaikat nem slágereknek szánják, hanem egyszerűen csak ötletelnek. Mindent maguk állítanak össze: Gabi írja a szöveget, társa pedig a zenét. A táncolható dalok leginkább a nőkről szólnak, és a vidám, mozgalmas ritmusok mellett talán csak két lassú szám szerepel. A fiúk magánéletüket féltve őrzi, ezért a gyengébbik nem iránti rajongásukon túl többet nem voltak hajlandóak elárulni.
Beküldés dátuma: 2010. 10. 20.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.