Az idén januárban induló, két szemeszteresre tervezett előadás-sorozatról Németh D. Lászlóval, a Kapukon Kft.ügyvezetőjével beszélgettünk. Elmondta, hogy prof.dr. Faragó Sándor rektor és Hámori György polgármester egyik tavaly év végén folytatott beszélgetése során merült fel a gondolat: óriási szellemi kapacitással bír a Nyugat-magyarországi Egyetem, amire a kapuváriak is nyitottak lennének. Miután egyeztették a felsőoktatási intézmény témaajánlatát és – a civilek előzetes megkérdezése után – a rábaközi város által megjelölt tárgyköröket, összeállították a listát: a január 25-ei nyitóelőadást prof.dr. Faragó Sándor Az Erdészeti és Faipari egyetemtől a Nyugat-magyarországi Egyetemig címmel tartja. 2012. február 8-án dr. Kárpáti László PhD c. egyetemi tanárt hallgathatják meg az érdeklődők a hansági nemzeti parkról. A következő februári előadás A Nyugat-magyarországi felkelés címet kapta, melyről 22-én Sarkady Sándor könyvtári főigazgató beszél. Ugyancsak ebben a hónapban kerül sor, de már 29-én a dr. Varga Józsefné PhD egyetemi docens Rábaközi hely- és személynevek üzenete elnevezéssel meghirdetett előadása. Március 14-én prof.dr. Molnár Sándor egyetemi tanár lép a katedrára. Az MTA doktora Barátaink a fák címmel avatja be a hallgatóságot a nagy érdeklődésre számot tartó témába. A március 28-i, és egyben a tavaszi szemeszter utolsó előadásán dr. Cseh Sándor PhD főiskolai tanár fog megszólalni. A dékán ugyancsak érdekfeszítő kérdéskört választott, mert a klímaváltozásról és a globális felmelegedésről fog beszélni.
A felsorolásból is kitűnik, hogy a kéthetes ismétlődéssel, hétköznapokon délután ötre tervezett szabadegyetemi órák mind az előadók, mind a témák szerint is különbözőek. A tavaszi szemeszter hét megszólalója mind a Nyugat-magyarországi Egyetem oktatója.
Mutasd az indexedet!
A szabadegyetem rendszeres látogatói leckekönyvbe történő bejegyzéssel igazoltathatják a városháza dísztermében tartott előadásokon való részvételt. Mi haszna van annak, ha valaki gyűjti az indexben a pecséteket? Mindenekelőtt az, hogy a hallgatók újabb hasznos tudás birtokosai lesznek, továbbá kielégíthetik az érdeklődésüket, ezenkívül számos könyvnyeremény vár a kisorsolt személyekre. Jelentkezni a Rábaközi Művelődési Központban lehet, ahol a regisztrált résztvevők megkapják a leckekönyvüket. – Szívesen várjuk a nyugdíjasokat, az iskolásokat, a tanárokat és a témák iránt érdeklődő lakosságot – mondta Németh D. László.
Beküldés dátuma: 2012. 01. 18.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.