A varrónők, a kozmetikusok és a fodrászok vettek részt a megyeszékhelyen tartott megmérettetésen, de mivel Kapuváron utóbbi szakmára képezik a fiatalokat, így három fodrászjelölt indult a versenyen. Bella Katalin tanár elmondta, hogy a lányok már rutinosnak számítanak, hiszen korábbi alkalommal Szombathelyen is megmutatták tehetségüket. A felkészítő folyamatosan figyeli a tanulók fejlődését, és akit az iskolai vizsgákon ügyesebbnek talál, azt indítja tovább a versenyeken.
Szigetvölgyi Evelin csapatával első helyezést ért el a győri küzdelmen. Mint mondta, nem zavarja a felkészülés, ezért szívesen mondott igent tanára felkérésének. A fodrászjelölt korábbi több versenyén elsőtől a negyedik helyezésig különböző sikereket ért el. Evelinnek legutóbb az afrikai stílussal kellett megküzdenie, s a frizurát úgy oldotta meg, hogy a hagyományok megőrzése mellett a mai kornak megfelelően formázta modelljét. Sok időt és alapos felkészülést igényelt a jó eredménnyel záruló megmérettetés. A kapuvári tanulónak újabb muníciót ad a siker, ezért jövőre megpróbálkozik a Szakma Kiváló Tanulója Versennyel, s ha már vállalkozóként dolgozik, sem akarja feladni az erőpróbákat.
Pintér Fábiánné fodrászmester 1971-ben szerezte meg a szakmát. Eleinte húzódozott attól, hogy a tanulókat oktassa, de a szövetkezet elnöke rábeszélte a képzések vezetésére. - Nagyon szeretem a gyerekeket. Tudom, hogy sok időt és energiát vesz el tőlem, de imádok velük foglalkozni - tájékoztatott az oktató, aki boldog a fiatalok körében, hiszen ezáltal ő is frissebbnek érezheti magát. Tanulói rendre szép eredményeket hoznak a különböző településeken megrendezett versenyekről. A Szakmák harmóniája elnevezésű küzdelemről elmondta, hogy nehéz volt összeegyeztetni a felkészülést, mert a kozmetikus és a varrónő győri lakosok, s mindössze egy hetük maradt arra, hogy egymásra hangolódjanak, de minden nehézséget kárpótolt az eredmény: Szigetvölgyi Evelin első hely, Kertész Nikolett és Nyerges Evelin különdíj
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.