Szákovics Imre korábbi élménybeszámolóiban laikusok számára is érthető módon ismertette a pecázás csínját-bínját. Magyarország egyik legjobb horgásza legutóbb arról beszélt televíziónknak, hogy mi mindent kell teljesíteni ahhoz, hogy megkapja valaki az „Év Sportolója” díjat.
A hazai és a világversenyeken kell elsősorban jól szerepelni, és mindezt hosszú-hosszú éveken keresztül. Magyarországon nagyon eredményes a versenyhorgászat, az Európa-bajnokságokon és világversenyeken folyamatosan kiváló helyezettjeink vannak. A különböző kategóriában részt vevő magyar bajnokok közül sem árt kiemelkedni – foglalta össze summásan az „Év Sportolója” díjjal elismert Szákovics Imre sikerének receptjét.
A Rábaközi Televízió hosszú éve nyomon követi a kapuvári horgász pályafutását, aki a nézők, illetve olvasók kedvéért ismét összefoglalta a legjelentősebb állomásokat: Első nemzetközi érmét 2009-ben a klubcsapatok világbajnokságán szerezte, ahol második helyezést ért el. A 2014-es szerbiai Európa-bajnokságon bronzérmes lett a magyar válogatottal. A legnagyobb eredmények közt tartja számon a 2016-ban Bulgáriában megszerzett világbajnoki címet. Világbajnoki ezüsttel tértek haza Portugáliából, Európa-bajnoki ezüstéremmel Szlovéniából. Dél-Afrikában az aranyérmet kapott női válogatott másodkapitányaként vette ki a részét a versenyből. A hollandiai Európa-bajnoki bronzérem elnyerésében szintén másodkapitányként tevékenykedett.
A magyar versenyeken klubcsapatával számtalan bajnoki címet szerzett, illetve az utóbbi években egyéniben is jól szerepelt, mert ötször állhatott fel a dobogó különböző fokára.
Hogy a laikusok is érezzék a felsorolt teljesítmények – természetesen nem kilóban mérhető – súlyát, Szákovics Imre a következőkkel egészítette ki mondanivalóját: Egy-egy világversenyen harminc-negyven résztvevő méri össze tudását és sokszor a magyar vizektől szokatlan „pályán”, nálunk nem tapasztalható viszonyok közt kell bizonyítani rátermettségüket.
A versenypályákon szerzett eredmények grammokból és pontszámokból adódnak össze, melyekből kiszámolják a kategória szerinti helyezéseket. Az „Év Sportolója” díj merőben más, mint a hazai és világbajnoki címek, hiszen ennek megállapításánál szubjektív tényezők is szóba jönnek. A magyar versenysport krémje, illetve a szakvezetés dönti el, hogy adott évben kit tartanak erre érdemesnek. Az eredmények számbavétele mellett sok egyéb dolgot is figyelembe vesznek.
Szákovics Imre az úszós versenysportot űzi, de ezzel az elismeréssel a horgászat valamennyi ágának képviselője fejet hajtott előtte.
– Úgy gondolom nagy megtiszteltetés, egy ilyen díjat megkapni – mondta a maga megszokott nyugalmával a kapuvári horgász. Csak megerősíteni tudjuk szerény megállapításában.
Szákovics Imre idei esztendeje is nagyon mozgalmasnak ígérkezik, hiszen társaival éremesélyesként készül a klubcsapatok Szerbiában megrendezésre kerülő világbajnokságára. A szeptemberi nemzetek világbajnokságát Olaszországban tartják, ahova szintén el fog utazni. Az egyéni bajnokságokon is fontos a jó szereplés, mert ezeken múlik a válogatott kvótaszerzés, ezenkívül a klubcsapatok országos bajnokságán csapatával címvédésre készül.
Beküldés dátuma: 2020. 02. 24.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.