A győri Jedlik Ányos Gépipari Szakközépiskolában végzett fiatal szülei noszogatására a családi vendéglőbe állt be, ezért megszerezte a vendéglátóipari szakképesítést, később az üzletvezetői ismeretekre is szert tett. Nősülése után két gyermeke született, s három unokával is megörvendeztette a sors.
- Tizennyolc éve a képviselő-testületben, több mint két éve az önkéntes tűzoltók elnökeként tevékenykedem - mondta Szalai Zoltán. Sikerként könyveli el, hogy több szellemi és technikai újítást hajtottak végre az önkéntesekkel. Tizenhat társuk negyven órás tanfolyamon vett részt, és négy nyertes pályázati forrásból többek között Ifa tűzoltóautót vásároltak. Néhányan változást szeretnének látni a település irányításában. A nyilatkozó első számú megoldandó feladatnak nevezte a romos, nedves falak között működő óvoda problémáját. - Sikerült az előző polgármesternek és a képviselőknek - beleértve magamat is - olyan módon csatlakozni Csornához, hogy ezek után pályázatot nem kaphatunk az óvodára - közölte a polgármesterjelölt. Nem vágynak ők semmi extrára, csupán olyan helyet szeretnének kialakítani, ahol biztonságosan nevelkedhetnek a gyerekek. Az iskola tetőszerkezete szintén javításra szorul, ezért időben szeretnének nekilátni. További tervek között szerepel a járdaépítési program folytatása. A Május 1.utcában szinte már veszélyes a közlekedés, a Berzsenyi és Erzsébet királyné út pedig portalanításra vár. A falu északnyugati részén van olyan ház, amelyet még a mentő sem tudna megközelíteni. Szalai Zoltán a temetőbe vezető utakról a gazdákkal szeretne konzultálni, hogy lehetőleg ne arrafelé haladjanak traktoraikkal, különösen ügyelve az esős időszakokban. A jelölt furcsállja, hogy az Ügyes Kezek Kézimunkaszakkör pénzgyűjtési akciója és vásárlása ellenére sem készült el még a ravatalozó, mindössze az alapozásig jutottak vele. Hiányzik a lakosságnak egy bankautomata, ami manapság már nem számít luxusnak, mert egyébként Csornára kell átmenni a pénzt felvenni szándékozó farádiaknak. A polgármesterjelölt legalább hét-nyolc aktívan működő civil szervezetről tud a településen, s szeretné elérni, hogy ezek ne csak egymástól függetlenül, hanem akár közösen is szerepet vállalnának Farád közösségi életében, s az alkalmakra várnák a családokat, a rokonokat és az elszármazottakat.
Szalai Zoltán a kampány további részéről elmondta, hogy olyan bemutatkozó estet szerveznek a faluban, melyen a falu nyilvánossága előtt “X”idő alatt mindenki vázolhatja elképzeléseit.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 15.
-
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
-
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
-
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
-
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
-
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
-
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.