A növénytermesztésre vonatkozó gazdasági évet a szakemberek tavaly ősztől számítják. Szabó Lajos csornai falugazdász egy esztendővel ezelőtt az esőzésekkel és a belvízzel megnehezített munkákról számolt be, melyek miatt lényegesen kevesebb gabonát tudtak elvetni. Tavasszal még úgy tűnt, “összeszedi magát” a természet, de a nyár eleji szárazság megtette a hatását, mely akkor főleg a kukorica fejlődését vetette vissza. Az aratás kellős közepénél tartottak, amikor viszont beköszöntött a nagy esőzések időszaka. Utóbbi miatt megtorpant a betakarítás, és jelentősen romlott a még lábon álló termény minősége. A falugazdász mindent egybevetve elégedett: a jövedelmezőséget tekintve az elsők közé sorolta a jelentős vetésterületet elfoglaló repcét. Jól sikerült az emelkedő árú őszi búza betakarítása, és aki még a csapadékos időjárás előtt be tudta fejezni a munkát, az nem panaszkodhat a minőségre. A kalászosok között kisebb jelentőségű a takarmányozásra szánt őszi és tavaszi árpa, melyből a gazdálkodók elérték a négy-öt tonna közötti termésátlagot. A nyári eső a gabonát nem segítette, de a kukoricát mégis megmentette – fogalmazott Szabó Lajos. Kijelentette, hogy a belvizes területeken nem úgy sikerült a mélyszántás, mint ahogy tervezték. Jó esetben két-három évig is érezteti kedvező hatását a megfelelő időben végzett talajlazítás, de az újonnan jött nyári esőzés ezt ismét megnehezítette.
A fuzáriumfertőzés virágzáskor és éréskor veszélyezteti leginkább a kalászosokat. A kedvezőtlen folyamatnak főleg a nedves és párás körülmények kedveznek. Mivel idén nem így alakult az időjárás, a betegség elkerülte a növényeket. A falugazdász leszögezte, hogy a sikerhez két dolog egyidejű jelenlétére van szükség: a viszonylag jó termésre és kedvező árra
Beküldés dátuma: 2011. 09. 28.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.