nem lehet mindenki első, és egyébként sem volt nagy különbség az ételek között. A lista végéről indulva fogadhatta a polgármesteri gratulációt a Pedro fedőnév alatt tüsténkedő „brigád”, az „Anya és lánya” formáció az ötödik helyen végzett, a „Hoppá” főzőcsoport eggyel előrébb került, a Szárföldért Egyesület bronzérmet kapott, a dobogó második fokán végzett „Vadragu” és „Hentestokány”, a legjobb ételt pedig az idősek klubja tagjai készítették. Horváth Ferenc televíziónknak adott rövid interjújában az óvoda több mint százéves épületéről beszélve kicsit komolyabbra fordította a szót, mert minden vágyuk egy korszerű intézmény létrehozása. Nem sokkal ezután színpadra léptek a szárföldi gyerekek és idősek. A nyugdíjasklub tagjai készséggel adták át tudásukat a fiatalabb generációnak, és tanították meg a térségre jellemző táncot az óvodásoknak és az iskolásoknak. A polgármester szerint az egész falu büszke lehet a csoport munkájára, akik az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve szellemében adták elő műsorukat.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.