A győri Jedlikben tanuló Széles Áron azt javasolja a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hogy jól gondolják meg, hova adják be jelentkezésüket, ami különösen igaz az informatikára. Viszont ha már komoly az elhatározás, az esetleges kudarcok se szegjék kedvét és következetesen haladjon a kiválasztott úton.
A Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája gazdasági informatika szakának a nyelvi előkészítő osztályába járó Széles Áron amikor elkezdte jedlikes tanulmányait, nem kedvelte különösebben az informatikát, sőt az elején olyannyira idegenkedett a számítástechnikától, hogy még az iskolaváltás lehetősége is felmerült benne. A pontos ideje és oka meg sem határozható, de egyszer csak azt vette észre, hogy mind jobban érdeklődik a téma iránt. A középiskolásnak eltökélt szándéka, hogy ezen a területen képezi tovább magát.
A diák ma már mosolyogva beszél arról, hogy az első félévben csupán tanára jóindulatán múlt programozásból a kettes érdemjegye. Ehhez képest napjainkban informatikára oktatja a nála fiatalabbakat, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon pedig második helyezést ért el. Szép jövőre lehet következtetni abból is, hogy Széles Áron felvételt nyert az edinburgh-i Heriot-Watt Egyetem mesterséges intelligencia szakára. A Skóciában található intézmény kutatási területe főleg az egészségügyre specializálódott, tehát nem az üzleti alapú vállalkozásokat segítik vizsgálati eredményeikkel.
A csornai fiatal olyan egészségügyi kutatásokban szeretne majd részt venni, melyekben a digitális eszközök révén minél korábban kimutathatóak lennének a mammográfiai vizsgálatok káros, illetve hasznos hatásai, továbbá részt vállalna az elváltozások idő előtti kiértékelését segítő informatikai háttér fejleszésében.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.