A városszépítő egyesület idén “Szép gondozott környezetért 2010.”néven hirdette meg pályázatát a Kapuváron és Öntésmajorban élő magánszemélyek, illetve működő intézmények, vállalkozások számára. Kováts Csaba, az egyesület titkára elégedetten állapította meg, hogy már eddig is szép számmal jelentkeztek a felhívásra. Mielőtt az értékelő bizottság tagjai javaslatot tennének a díjazottak felterjesztésére, helyszíni szemlére indulnak, hogy személyesen is meggyőződjenek a pályázók kulturált környezetéről.

- A Monako cukrászda tavaly új épületbe költözött, és szép környzetet próbáltunk kialakítani itt a városközpontban - fogalmazott
Kozma Péter tulajdonos. Már a bejáratnál észre lehet venni a változást az ízléses térkövezésen, a kőfallal körbevett kerthelyiséget pedig növényzettel tették még hangulatosabbá. A vállalkozó megjegyezte: Ha már a fagylalt az embereket a cukrászdába vonzza nyáron, legalább a családok kellemes környzetben töltsék el szabadidejüket. A kert összes berendezése a napfényes mediterrán hangulatot idézi a vendégeknek Kapuvár szívében.
A Páli Szent Vince Katolikus Óvoda is szeretne tenni a városkép megújításáért.
Giliczné Köves Beatrix a pályázatra reagálva elmondta, hogy a gyerekek nagyon szép környezetben élik mindennapjaikat, ezáltal az óvoda hozzájárul a település esztétikus megjelenéséhez. - A szakemberek nemcsak arra figyeltek, hogy az épület korszerű legyen, hanem az udvarát is megpróbálták úgy rendbetenni, hogy megfeleljen a kor kihívásainak - fogalmazott vezető óvónő. A gyerekek mozgásigényét kielégítő területen nagyon sok a zöld felület, és

ennek megóvásában az iskola technikai szakkörének tagjai sokat segítenek.
Binder Józsefné fiától, valamint Kováts Csabától hallott a mozgalomról, így 2010-ben megint benevezett a pályázatra. Binder János Csaba rendezi a családi ház gyönyörű kertjét - tudtukhttp://www.molnarkft.hu/kepek/hirek/ meg az édesanyától -, aki élvezi a munka gyümölcsét.
A tavalyi győztes, Lajtos Terézia otthonát is meglátogattuk. - Nagyon sok munka és energia van abban, hogy ez a környezet ilyen. Mindennap foglalkozom vele, hiszen gondozni kell a növényeket - közölte a pályázó. A közel 2000 m2-es telken nem egyszerű a fűnyírást sem, mert órákat vesz igénybe. Teréz a ház körüli munkában két nagykorú gyermekére számíthat, de a növények kényesebb ápolása már kizárólag rá tartozik. A 2009-es pályázat első helyezettje fokozatosan alakította ki az udvar mostani elrendezését, és elmondta, hogy a család további elképzeléseket is szeretne megvalósítani. A maximális szépségre törekvő interjúalany szerint bőven van mit szépíteni az öt éve vásárolt ház körül.
Végezetül Kováts Csaba titkártól megtudtuk, hogy idén valamennyi pályázó megkapja a “Szép gondozott környezetért 2010.” emlékplakettet, a díjak átadására pedig 2010 őszén kerül sor, de a pontos dátumról időben értesítik a jelentkezőket.
Beküldés dátuma: 2010. 07. 14.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
-
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.