Szép május 1-ről szóljon az ének...

A bevezetőből is kiderül, hogy sokak emlékezetében jó hangulatú találkozóként maradtak meg a régi május elsejei felvonulások. Gombás László szerint mindegy, hogy milyen indíttatásból, de eggyé kovácsolódott a község.  A pártbizottság és a szakszervezetek megüzenték a cégeknek, hogy a dolgozóik közül hányan jelenjenek meg, de még ez sem volt elegendő, mert az iskolásokat is elvárták a tömeg gyarapítására. A viccelődést nem tiltotta a szabályzat, ezért az egyik községi alkalmazott fordítva ült fel a szamár hátára, s úgy vonult a többiekkel. Zsiga bácsi odáig merészkedett, hogy az egyik használaton kívüli bilibe sört engedett, mert ő már menet közben is jól akarta érezni magát.
A jókedvhez a vendégmarasztaló időjáráson kívül nem kellett sok: az üzemek sörjegyet és virslit osztottak az embereknek. Volt olyan, aki nem átallott bliccelni, és azt állította, hogy elveszett a tikettje, pedig csak repetázni szeretett volna. Az ideológiai ráhangolódás végett a községháza előtti tribünről hangzottak el a beszédek, és hogy mindenki értesüljön az aktuális szólamokról, mikrofonba mondták a szöveget.

A hat-hétszáz résztvevő jól szervezett négyes-hatos csoportokban  transzparensekkel és zászlókkal vonult az emelvény előtt. A Kisipari Termelőszövetkezet, a cementvállalat, a gépállomás, az Áfész, a rendőrség, a téglagyár vezetői és munkatársai a felvonulások állandó szereplői voltak. Az ünnepség kötelező jellege sem tudta elrontani a május 1-jei felvonulók kedvét, sőt, mesélőnk úgy emlékszik, hogy kimondottan családias volt a légkör. – Ez volt a jó – mondott véleményt a beledi Gombás László, aki sajnálja, hogy 1988 után ellaposodott a rendezvény. Az „Ezüstfenyő” Nyugdíjasklub tagjai nosztalgikus hangulatukban ma is megemlegetik a régi majálisokat. A klubvezetőnek nehezére esett a váltás, amikor a munkanélküliséget nemcsak nyugatról átvett fogalomként ismerték, hanem közvetlenül is megtapasztalták. A Gombás családot sem kerülte el a baj, mert mesélőnk fia és menye két gyermeket nevelt, s mindketten elvesztették az állásukat. A riportalany szívesen visszahozná azokat az időket, amikor a dolgozók nem elmentek Beledről, hanem ide jöttek, hogy pénzt keressenek. Ugyanakkor a rendszerváltás utáni pozitívumként említette a ravatalozó és a szennyvízcsatorna megépítését. A vezetékes gáz, a telefon szintén könnyebbé tette az életüket, de a rendőrőrsnek is örültek. Beled rendszerváltás utáni első polgármestere felidézte, hogy a helyiek milyen nehezen szokták meg a változásokat: eleinte tartottak a magas telefonszámlától, és néhányan még a szervezett szemétszállítás ellen is ágáltak, ma pedig azért reklamálnak, ha nem ürítik rendszeresen a kukákat. A település akkori vezetője a képviselő-testületi tagok támogatásával, és persze sok munkával, türelemmel  mindig úrrá lett a nehéz helyzeteken. Gombás László, hogy szemléletesebbé tegye az „időutazást” megmutatta az Éles Lajos, Beled akkori egyetlen fotósa által készített fényképeket.

A kilencvenkét éves Tarr László a majálisok szervezésével nem foglalkozott, annál inkább résztvevője volt. A körzettel együtt több mint kétszáz főt foglalkoztató Áfész egykori dolgozója szívesen gondol az akkori futballmérkőzésekre.  A lövészklub tagjaként bemutatót tartottak az ünnepségen. A kispuskások csapatversenyén serleggel és egyéb ajándékokkal díjazták a legjobbakat. A községben akkoriban több fiatal élt, akik egyéb szórakozási lehetőség híján költségkímélő mulatságnak tartották a májusfa állítást. Az élelmesebbek előre kiszemelték a sudár növényeket, hogy az övék legyen a legszebb. A lelkes fiatalemberek a kiválasztott hölgy házánál éjjeli szerenádot adtak.