Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

Szeretet és türelem a hosszú házasság titka

Tét legidősebb házaspárja, Vendel Gyula és felesége, Ica néni 67 éve házasok. Könnyen egymásra találtak, hiszen mindketten a Sümegi kistérségből származnak, és a szentimrefalvai elemi iskolába jártak. Az ószegi Gyula bácsi eleinte  Arankának csapta a szelet, de komoly szándékával mégsem őt kereste meg, hanem a főszegen élő fiatal lány kezét kérte meg.
A 94 éves nyugdíjas a parasztcsalád hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Tejipari végzettségét a csermajori szakiskolában szerezte meg. – A Horthy-rendszerről sok rosszat hallatni, de olyan volt az élet, hogy én csak jót tudok mondani. A mezőgazdasági tevékenységnek köszönhetően hússal és egyéb ennivalóval bőven elláttak bennünket – mesélte az idős úr. A szakma akkoriban vált igazi iparággá, és gyakorlati ismeretekre a tanulók  valamelyik működő tejüzemben tettek szert. Miután befejezte az iskolát, csak idő kérdése volt, hogy besorozzák. A regruta a Vendel család negyedik katonájaként kapta meg a behívóját, s mivel ezt a honvédelmi miniszternek is jelezte, pótszázadával nem vitték ki a szovjet frontra. Leszerelése után nem volt könnyű munkát találni, de szerencsére a Somogy megyei Tabon folytathatta szakmáját.
Gyula bácsi szerint a kiművelt fej önmagában nem elég, mert   az ember gyakran kerülhet olyan szorult helyzetbe, amikor a problémát azonnal meg kell oldania. Igaz, hogy dolgos évei alatt többször áthelyezték, de a tejiparon belüli ténykedését egyetlen munkahelynek tekinti.

A 90 éves Ica néni a négy polgári befejezése után szüleinek segített: egyedüli leányként vett részt a jól működő kisparaszti  gazdaságban. A fiatalok 1946 decemberében kimondták a boldogító igent. Közös életüket a Tolna megyei Bonyhád mellett kezdték meg. A férj a bátaszéki központú, aparhanti sajtüzemben dolgozott, ahol annak idején életképes mezőgazdasági termelés folyt. Riportalanyunk szerint olyan rendben mentek a dolgok, hogy a bonyhádi tehén, mint tenyész fajta, a holstein frízzel vetekedett. A sokféle tevékenységhez értő üzemvezető a nyolc feldolgozóhellyel működő szövetkezetnél 1949-ig dolgozott. A szakembert a kormánybiztos megjelenése után cégen belül, Kölesdre helyezték át. Fél év múlva megpróbáltak a feleség lakóhelyéhez közelebb kerülni, de ez a kezdeményezés csak félig-meddig sikerült: az asszony Kölesden maradt kisgyermekével, a férfi pedig Sárvárra került, ahol több tejüzem termelési és pénzügyi vonalának ellenőrzését bízták rá. A családfő mire 650 forintból (akkoriban nagy pénz volt!) rendbe rakatott egy kétszobás, komfortos sárvári lakást, megtudták, hogy Tétre irányítják. Gyula bácsi a harminchárom dolgozót foglalkoztató tejüzem vezetője lett. A cég 1971-es megszűnésekor mindenkit átvettek a győri munkahelyre, ahol beszélgetőpartnerünk gyártásvezetői beosztást kapott, s egészen 1979-es nyugdíjba vonulásáig különböző posztokban itt dolgozott. A győri tejüzem  volt főművezetője disznótartásra adta a fejét. A házaspárnak a hatalmas állomány és a kéthetente ellő anyakocák nagyon sok tennivalót adtak.
Gyula bácsi a tevékeny életet nagyon fontosnak tartja, ezért nevetve mesélte: a téti határban nem találni olyan részt, ahol ne kapáltak volna. Párjával jól ismerik egymást, ezért a hosszú évek alatt sem vagdostak egymás fejéhez semmi rosszat.
Ica néni az interjúban lényegesen kevesebbet beszélt, de kettejük között ez a fajta „munkamegosztás” a hosszú együtt töltött évek alatt is a béke és a boldogság jele volt. A 90 esztendős hölgy megosztotta a tévénézőkkel hosszú házasságuk titkát, melyek szerinte a szeretet és a megértés, mert ha valaki kapni akar, annak először adnia kell! – Szeretem a papát, és szeretni fogom halálomig – hangzott a szívből jövő vallomás. Férjének az interjú alatt most először elakadt a szava, hisz ennél szebben és egyszerűbben ő sem tudott fogalmazni, majd miután felocsúdott, riporterünkhöz fordult: – Jöjjön el máskor is, mert hamar pontot tettünk a történetek végére, és még lenne mit mondani.
Beküldés dátuma: 2013. 06. 12.

Kapcsolódó hírek

  • Idősek napi ünnepség Csornán

    A fiatalabb nemzedékek feladata, hogy az időseknek olyan életkörülményeket biztosítsanak, melyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet, és nem csupán az idősek napján, hanem az év minden napján, mert megérdemlik azt a törődést, ami jár nekik.

További hírek